Ugrás a tartalomra

Kilenc személyt tartóztattak le embercsempészés miatt

2018.02.20
22:36
2024.03.19
08:52
Forrás
Vajdaság MA
A szerb Belügyminisztérium (MUP) közölte, hogy több hónapos nyomozás után letartóztatták egy bűnszervezet nyolc tagját és vezetőjét.

Ez a csoport 2017 októbere és 2018 januárja között lehetővé tette több mint 90 migráns átcsempészését Koszovó területéről Szerbián, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon és Szlovénián át a nyugat-európai országokba, írja a Beta.

A Belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni szolgálata és a szervezett bűnözés ügyeiben eljáró ügyészség Szabács (Šabac), Loznica, Priboj, Sjenica és Ruma területén nyomozott. 

A gyanú szerint a Drina folyón keresztül léphették át illegálisan a határt. A motozás során a gyanúsítottaknál a bizonyítékok között találtak több mint 7 ezer eurót, két pisztolyt és lefoglaltak két gépjárművet is.

A szerbiai szervek több hónapon át működtek együtt a bosznia-hercegovinai, a horvátországi és a szlovéniai rendőrséggel, és ennek köszönhetőek fülelték le a szervezett bűnbandát.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.