Ugrás a tartalomra

Kortárs vajdasági magyar festők kiállítása nyílt Szabadkán

2018.02.21
18:48
2024.03.19
08:38
Forrás
Pannon RTV
Vajdasági Magyar Festészet 2017 címmel nyílt tárlat kedd este Szabadkán. A Szabadegyetem aulájában több mint 30 vajdasági képzőművész mutatja be alkotását.

Sajátos tájképként jellemzi műveit Pesti Emma fiatal festőművész. Alkotásain geometriai elemek hangsúlyos ecsetvonásokkal keverednek. Állandó visszatérő motívum a türkiz. Pesti Emma, képzőművész: „Egy éve kezdődött ez a szerelem, a türkizzel és valahogy úgy éreztem, az első ilyen türkiz hold vagy nap alkalmazásakor, hogy ez ide nagyon kellett, most van kész a kép. Azóta nagyon sokszor visszatér nekem ez a szín.

A kortárs vajdasági magyar alkotók kiállítását először Topolyán mutatták be a vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából. Most került sor Szabadkára. Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Ha megnézzük a tavalyi évet, amikor negyedik alkalommal került sor a vajdasági magyar képzőművészet napjának megszervezésére, amikor látjuk, hogy együtt ünnepelt Topolya, Zenta, Szabadka, van mind a három településen egy-egy tárlat, egy-egy gondolaton keresztül felépített tárlat. A vajdasági magyar nem csak a már befutott, ismert képzőművészek, hanem a pimaszul fiatal képzőművészek alkotásaiból, akkor azt tudom mondani, hogy van képzőművészeti élet, ennek is egy felmutatása.”

A topolyai Art-Gallery által szervezett tárlaton olyan kiállítók lehettek jelen, akik valamelyik képzőművészeti egyesület tagjai, illetve akik képzőművészeti akadémiát végeztek. Boros György, társszervező: „Lényegében nem amatőr megmozdulásról van szó, hanem hivatásos képzőművészek alkotásai és kizárólag festészet. Tehát itt szobrokat és grafikát nem látunk, csak festményeket. Úgyhogy az én részemről is, mint társzervező, az a véleményem, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, mert a már befutott, idősebb nemzedék után a fiatalok munkájával is megismerkedhetünk.”

A szabadkai tárlaton 34 vajdasági művész állította ki műveit.

Szabadka
Szabadegyetem
festő
képzőművészet
kiállítás

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.