Ugrás a tartalomra

Az EU költségvetéséről vitáztak Brüsszelben

2018.02.24
11:34
2018.02.24
18:48
Forrás
MTI, Euronews
Az Európai Unió költségvetése volt az egyik központi téma a pénteki EU-csúcson Brüsszelben.

A közösség jövőjéről szóló tanácskozásra már nem kapott meghívást a brit kormányfő, ugyanakkor Nagy Britanniáról és a Brexitről eset a legtöbb szó. A brit befizetés kiesése ugyanis komoly lyukat jelent az EU költségvetésén. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a keretköltségvetés kapcsán aláhúzta, egyetértés volt, hogy a korábbiaknál gyorsabban egyezségre kell jutni, még ha ez idén nem is valószínű. Hozzátette, számos ország kész növelni hozzájárulása mértékét, hogy kezelni lehessen a Brexit okozta költségvetési űrt.

Kérdésre válaszolva Tusk arról számolt be, hogy "kizárólag pozitív reakciókat" hallott azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene. Mint mondta, nagyobb vitára számított, azonban még a lengyel miniszterelnök is elvi támogatásáról biztosította a felvetést azzal a kitétellel, hogy a rendszernek objektív kritériumokon kell alapulnia.

Európai Unió

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.