Ugrás a tartalomra

„A költségvetés rendben, de a gazdasági növekedés alacsony a többi országhoz képest”

2018.03.06
11:33
2018.03.06
17:59
Javában zajlik a jubiláris, 25. Kopaoniki Üzleti Fórum, amely négy napja alatt számos gazdasági szakember, politikus és cégvezető szólal fel.

Eddig a tervezetnél több pénz folyik be a járulékokból, ha ez így folytatódik, akkor a büdzséből kevesebbel kell hozzájárulni a nyugdíjak kifizetéséhez - jelentette ki Zoran Đorđević szerb munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter Kopaonikon. Február 13-áig 2,9 milliárd dinárral többet fizettek be, mint ahogy az illetékesek azt tervezték.


Zoran Đorđević, munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter, Szerbia: „Az említettek azt mutatják, hogy a kormány politikája 2014-től pozitív eredményeket hozott, és hogy egészséges gazdasági alapok teremtődtek arra, hogy reális és folyamatos nyugdíjemelések legyenek ebben az évben is, ahogy azt már Aleksandar Vučić szerb államfő is bejelentette.”

Infrastrukturális és energetikai fejlesztésekről is szó esett kedden. Az egyik legjelentősebb beruházás egy nagy kapacitású gázvezeték létrehozása lenne, amely Bulgáriától Magyarországig, Szerbián keresztül haladna - nyilatkozta Aleksandar Antić, Szerbia energetikai minisztere. Az új projektet a Gazprom vállalattal együttműködve valósítanák meg a jövőben, de emellett számos más tervvel is foglalkoznak.

Aleksandar Antić, energetikai miniszter, Szerbia: „A legnagyobb infrastrukturális projektek, beleértve a vasút modernizálását, a Szerbián keresztül vezető autóutak kiépítését és befejezését, valamint új autóutak tervezését, és ehhez még hozzáadódnak azok a nagyobb beruházások is, amelyek az energetika területén zajlanak.”

Szerbia 2020-ig új energiaellátó létesítményeket is kap a jövőben, amelyeknek az összteljesítménye 1000 megawatt lesz a tervek szerint. Március végéig az illetékes minisztérium döntést hoz arról, hogy az udvarnoki gáztároló kapacitását 450 millió köbméterről 750 millióra vagy egy milliárdra bővítsék.

 

Kopaoniki Üzleti Fórum
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.