Ugrás a tartalomra

Szabadkán járt az IT Karaván

2018.03.06
14:29
2018.03.06
18:01
Forrás
Pannon RTV
A szülők és tanárok nemzeti szövetsége a szerb telekommunikációs minisztériummal együttműködve idén harmadszor szervezte meg a műhelymunkával egybekötött előadásokat.

Szabadkán járt ma az IT Karaván. A cél megismertetni az internet biztonságos használatát a harmadikostól hatodikos korosztályú diákokkal. Ma öt szabadkai általános iskola tanulói és az érdekelt szülők számára a Gyermekszínházban tartottak előadást. A gyerekek figyelmét felhívták a közösségi hálókon terjedő erőszakra, az internetes visszaélésekre, illetve a szülőknek megmutatták, hogy miként telepíthetők védelmi rendszerek és szűrők a gyerekek által használt mobiltelefonokra és számítógépekre.

Sanja Filipović, az IT Karavánt szervező telekommunikációs minisztérium önálló szakmunkatársa kiemelte: az internet fontos része az életünknek, de csak akkor, ha okosan használjuk. Erről szólt a gyerekeknek bemutatott színházi előadás is. „Az előadás címe: Hogyan tehetjük legkönnyebben tönkre az életünket online? Öt interaktív mese formájában bemutatja azokat a helyzeteket, amelyekbe a legfiatalabbak kerülhetnek és azt, hogy mi módon védekezhetnek azok a veszélyek ellen, amik az interneten leselkednek rájuk.”

IT Karaván
információ

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.