Ugrás a tartalomra

Százezer forintos ösztöndíjat kapott 34 vajdasági diák

2018.03.09
12:19
2018.03.09
15:59
Forrás
Pannon RTV
A támogatást a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. Az Ady-ösztöndíj pályázat nyertesei ma írták alá a szerződéseket Szabadkán.

Kovács Alex egy a 34 vajdasági diák közül, akik sikeresen részt vettek a magyarországi pályázaton. A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola nyolcadikos tanulója, az elmúlt években számos matematikai versenyen szerepelt kiválóan.

Kovács Alex: „Én a versenyekre való utazásra és a nevezési díjakra szeretném felhasználni ezt a támogatást és a továbbtanulásra.”

A kispiaci Szarvas Bernadett kilenc éve játszik harmonikán, jelenleg a Szabadkai Zeneiskola harmadéves tanulója. Már általános iskolás kora óta sikeresen szerepel mind a szerbiai, mind a magyarországi zenei versenyeken.

Szarvas Bernadett: „Nekem mindenképpen sokat jelent ez az ösztöndíj és úgy érzem, hogy sokat is fog segíteni, ugyanis sokszor nagyon jól fog jönni, mikor például javíttatni kell a hangszeremet, mert az is előfordul, vagy ugye fellépésre ruhát vásárolni.”

Az Ady-ösztöndíjat az általános iskolások hatodik és hetedik osztályosai valamint a középiskolások kaphatták. A támogatás egyszeri, az összege 100 ezer forint, azaz csaknem 40 ezer dinár. A pályázat vajdasági lebonyolítója a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács.

De Negri Ibolya, elnök, Vajdasági Tehetségsegítő Tanács: „Körzeti regionális pályázatról szól, ez vajdasági diákok számára, a hatodikosoktól a középiskolásokig és mindenki jelentkezhetett. Az idei pályázatra 149 pályázat érkezett, de sajnos a keret annyi, hogy 34 ösztöndíjat tudunk odaítélni a tanulók számára. Természetesen ezek a diákok kivételesek, kiemelkedőek tehetségterületeken nagyon jó eredményeket értek el, de ugyanakkor a szociális helyzetük megköveteli, hogy valamilyen ösztöndíjat kapjanak.”

Az ösztöndíjat a kiváló teljesítményt nyújtó, szociálisan rászoruló diákok kapták meg. A fejenkénti 100 000 forintos támogatás nagy segítséget jelent a fiatalok tanulmányi költségeinek fedezésében.

Ady Endre-ösztöndíj

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.