Ugrás a tartalomra

Meghalt Oskar Gröning elítélt auschwitzi lágerőr

2018.03.12
22:04
2024.03.19
08:39
Forrás
MTI
Meghalt Oskar Gröning, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó, jogerősen elítélt őre - jelentette hétfőn az NDR német regionális közszolgálati médiatársaság.

Oskar Gröning ügyvédje a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve az NDR-nek elmondta, hogy ügyfele a hét végén, 96 éves korában halt meg egy kórházban, és erről tájékoztatta a hannoveri ügyészséget, amely eljárást folytatott ellene a haláltáborban folytatott tevékenysége miatt.

Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték magyar zsidók százezreinek legyilkolásában való bűnrészességért. A lüneburgi tartományi bíróság szerint legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a haláltáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével.

Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság, amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban. 

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.

Oskar Gröning
Auschwitz

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.