Ugrás a tartalomra

Merkel: Az iszlám Németország része

2018.03.21
17:54
2024.03.19
08:50
Forrás
index.hu
A Németországban élő nagyjából 4 és fél millió muzulmán vallású ember révén az iszlám Németország részévé vált – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben.

Az új kormány programját ismertető beszédében Merkel hangsúlyozta: vitán felül áll, hogy Németországot történelmileg a kereszténység és a zsidóság formálta, de az is igaz, hogy az országban élő muszlimok vallása is az ország része. Sokan nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, és minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák, a kormánynak viszont nemcsak vitákat kell folytatnia, hanem cselekednie is kell, méghozzá a társadalmi összetartás erősítésének céljával – mondta Angela Merkel, kiemelve, hogy új, állami ellenőrzés alatt álló rendszert kell kidolgozni a muszlim papok képzésére, mert a korábbi megoldás, a "vendégmunkás imámok modellje" nem megfelelő a 21. században. Aláhúzta, hogy németországi muzulmánok döntő többsége elutasítja a szélsőségeket és az iszlamista terrorizmust.

Németország
iszlám
Angela Merkel

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.