Ugrás a tartalomra

Orbán: Belgrád számíthat Budapestre

2018.03.26
17:07
2018.03.26
20:44
Forrás
Pannon RTV
Négyszemközti megbeszélést tartott Szabadkán Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Közös sajtótájékoztatót tartott Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A felek a két állam közötti sikeres együttműködésről és a nemzetek közötti baráti viszonytól is beszéltek négyszemközt a szabadkai Zsinagóga ünnepélyes átadója után. Szerbia elnöke megköszönte Orbán Viktornak, hogy támogatja a vajdaságban élő magyarokat. A magyar kormányfő pedig Szerbia gazdasági eredményeit és kisebbségpolitikáját méltatta.

Most, 2018-ban a szerb-magyar kétoldalú kapcsolatok a legmagasabb szinten vannak, és ehhez nagy mértékben személyesen hozzájárult Orbán Viktor magyar miniszterelnök - mondta Aleksandar Vučić szerb államfő. A négyszemközti találkozó után hangsúlyozta, ez a kapcsolat évről-évre jobb, és gazdasági, de politikai szempontból is most a legjobb. Vučić megköszönte Orbán Viktornak azt, hogy támogatja a vajdasági magyarokat, és ezzel egész Szerbiát is. Hálával tartozunk emellett azért is, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, amely kiállt Szerbia mellett az Európai Unió felé vezető úton - fogalmazott a szerb államfő. Hangsúlyozta, kereskedelmi szempontból is egyre jobb a kapcsolat a két ország között.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Magyarország számunkra gyorsan a hatodik külkereskedelmi partnerré vált, mi biztosan nem vagyunk annyira jelentősek Magyarország számára e tekintetben, mint Magyarország a mi számunkra, de ez azt mutatja, hogy a kapcsolataink évről évre jobbak, és ezekből a jó kapcsolatokból számos munkás van, aki fizetéseket kap, jobban él, és mi nagyon elégedettek vagyunk emiatt. Meggyőződésünk, hogy Orbán miniszterelnök tevékenysége, és a befektetései Szerbiában hozzájárulnak ehhez. Én különösen hálás vagyok azért, hogy nem csak Szerbia északi részére, Vajdaságba érkeznek a magyar befektetések, hanem Közép-Szerbiába is, és külön köszönet ezért Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Felemelő érzés, ha a szépségért és a jóságért tehetünk valamit - nyilatkozta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök kifejtette: a szabadkai Zsinagóga olyan érték, amelynek a megmentése kiemelten fontos. A magyar kormányfő szerint ez azért is jelentős, mert ez egy nagy közös vállalkozás volt. Orbán Viktor kifejtette: a térség stabilitásának szempontjából a legfontosabb ország éppen Szerbia. Az egész világ meggyőződhetett róla, hogy az államnak stabil vezetése van.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „Szeretném ezen a helyen megemlíteni azt is, hogy a Szerbia által felépített és elfogadott kisebbségvédelmi modell az példaértékű egész Európa számára. Nagyon kevés olyan ország van az Európai Unióban, amely képes lett volna összhangba hozni saját nemzeti büszkeségét, a saját területi integritása iránti elkötelezettségét. Illetve a területén élő kisebbségek számára megadni a megfelelő formájú autonómiát. Ezeknek az intézményeknek a működését biztosítani. Sőt bátorítani. Szerbiában ez megtörtént. Szerbia ezért nem csak egy potenciál az Európai Unió számára, hanem mintaható modellként is lehet rá tekinteni.”

Orbán Viktor hozzátette: Belgrád számíthat Budapestre, ha az európai uniós csatlakozásról van szó, mivel ambiciózus népekkel kell bővíteni az EU sorait. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az elmúlt négy évben a két állam sikeresen együttműködött. Az április 8-i magyar parlamenti választások eredményének tükrében pedig tovább szeretnék folytatni a közös munkát.

Orbán Viktor
Aleksandar Vučić
Szabadka

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.