Ugrás a tartalomra

A szavazatok mintegy 50 százalékát szerezte meg a Fidesz-KDNP

2018.04.09
07:20
2018.09.05
11:07
Forrás
Pannon RTV
A párt 98,5 százalékos feldolgozottsági adatok szerint 133 képviselői helyet szerzett meg a magyar parlamentben,tehát megszerezte a 2/3-os többséget.

2002 óta nem volt ilyen magas a részvételi arány magyarországi választásokon, mint tegnap. A szavazópolgárok 68,13 százaléka adta le voksát.


Az országos listákon a FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG – KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT a voksok 48,51 százalékát szerezte meg az országgyűlési választáson. A második legtöbb szavazatot a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM KAPTA a voksok 19,51 százalékával. Harmadik helyen a MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT – PÁRBESZÉD MAGYARORSZÁGÉRT végzett 12,33 százalékkal. 10 százalékos támogatottság alatt végzett az LMP 6.92 százalékkal, a DK 5,58 százalékkal, a MOMENTUM 2,84-, az MKKP 1,69 -, az EGYÜTT 0,63 százalékkal, a MUNKÁSPÁRT pedig 0,29 százalékkal.

A FIDESZ 48,51 százalékkal több, mint 2,5 millió szavazatot tudhat a magáénak, egész pontosan 2 540 970-ett, a JOBBIK 19,51 százalékkal 1 021 857 szavazatot kapott, míg az MSZP-PÁRBESZÉD 12,33 százaléka, 646 004 szavazatot biztosított. A képviselői helyek elosztása a magyar parlamentben a 98,5 százalékos feldolgozottsági adatok szerint a következőképp alakul:
A FIDESZ-KDNP 133, a JOBBIK 26, az MSZP-PÁRBESZÉD 20, a DK 9, az LMP 8, az EGYÜTT, a Független jelölt, és a MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZATA 1-1 képviselői helyet szerzett meg a magyar országgyűlésben.

Kétszázezren voltak olyanok, akik belföldön, a lakhelyüktől eltérő településen szavaztak, több mint 58 ezren pedig külképviseleteken adták le a voksukat. Ezek a szavazatok a következő napokban érkeznek majd haza. A külképviseleteken rendben lezajlott a szavazás.

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 5 237 991.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarország sorsdöntő győzelmet aratott. Vona Gábor és Hadházy Ákos is lemond pártja éléről, de bejelentette távozását az MSZP és az Együtt elnöksége is.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.