Ugrás a tartalomra

Két könyvbemutatónak adott otthont a zentai Alkotóház

2018.04.13
15:26
2018.04.13
16:57
Forrás
Pannon RTV
Először Antal Szilárd: A rejtett város c. fotóalbumát mutatták be, valamint megnyitották a kiadványban található képekből válogatott kiállítást.

Ezt követően Tékiss Tamás: Samu Sejti című regényével ismerkedhettek meg az érdekeltek.

„A rejtett város” c. fotóalbumból Újvidék olyan szegleteit ismerhetjük meg, amelyre a rohanó világ miatt fel sem figyelnénk. A terem falaira felakasztva a fotóalbum néhány darabját tekinthették meg az érdeklődők.

Antal Szilárd: „Ezek a fotók, amelyek most ki vannak állítva, nem kiállításra készültek, hanem részletek magából a könyvből. Remélem, megállja a helyét most ilyen szerepben is, mint kiállított mű, és lehet úgy tekinteni rá, mint egy komoly fotókiállításra.”

Tékiss Tamás regényének főhőse Samu, a nagyon okos kisfiú, aki rengeteget tud a világról. Nagyon szeretné megválaszolni a különféle kérdéseket, leginkább a felnőttek világát igyekszik megérteni azon keresztül, ahogyan szüleit és tanárait elemzi.

Tékiss Tamás: „A cél az volt igazából ezzel, hogy valamilyen szinten egy görbe tükröt tartsak a felnőttek elé, megmutassam, hogy nagyjából hogyan láthatják őket a gyerekek. Azt, hogy nagyon is jól tudnak a gyerekek is a sorok között olvasni, és igen-igen rájönni néha a felnőttek titkaira, legalább is ami Samut illeti. Ez volt az alapgondolat.”

A fotóalbumot és a regényt is a Forum Könyvkiadó Intézet adta ki.

Zenta
Antal Szilárd
Tékiss Tamás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.