Ugrás a tartalomra

Hogyan kell zenekarban játszani?

2018.04.14
13:40
2018.04.14
16:54
Forrás
Pannon RTV
Hogyan kell zenekarban játszani címmel matiné jellegű bemutatót szervezett a kisiskolások részére a szabadkai Városháza Dísztermében ma délelőtt a Szabadkai Zeneiskola.

A bemutató célja az új növendékek toborzása. A mai eseményen a gyerekek játékos formában ismerhették meg a zeneiskolát. Játékos, zenés ismertetőn keresztül próbálták meg bemutatni a Szabadkai Zeneiskola tanárai és diákjai az általános iskolás kisdiákoknak, hogy mi mindent tanulhatnak a zenéről, ha beiratkoznak a zeneiskolába.

A bemutató jellegű hangversenyt szerb és magyar nyelven is megszervezték. A harmadik osztályos Gyémánt János Dominik a szabadidejében már két éve tanul harmonikázni: „Nem volt nagyon mit csinálnom a szabadidőmben, és így gondoltam, hogy valamilyen hangszeren játszani szeretnék.”

Nagyon sok gyerek érkezett annak ellenére, hogy a Szabadkai Zeneiskola első alkalommal szervezte meg az eseményt.

Nikolić Dragana, igazgató, Szabadkai Zeneiskola: „Ezen a koncerten fellépnek a mi diákjaink, a középiskolások, és a szimfonikus zenekar. Karmester vezeti a koncertet, Paskó Csaba úr, és mutatja a gyerekeknek a hangszereket, hangszereken játszhatnak, kérdezik a gyerekek, hogy milyen hangszerek vannak a zenekarban, és ez egy nagyon szép mese a zenéről.”

Paskó Csaba, a zeneiskola tanára szerint fontos, hogy fejlődjön a gyerekek érzelmi intelligenciája a hangszer, illetve a zenetanuláson keresztül: „Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják, megéljék és testközelből hallják, lássák, és gyakorlatilag be legyenek vonva aktívan egy olyan eseménybe, mint például egy hangverseny, hiszen a zeneművészeti szakközépiskolának nem rejtett célja, hogy növendékeket találjon és hívjon meg a zeneiskolába.”

A gyerekek idén a Szabadkai Zeneiskolába június 4-e és 6-a között felvételizhetnek.

szabadkai szimfonikusok
Szabadka
Paskó Csaba

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.