Ugrás a tartalomra

40 éves az Agapé Kiadó

2018.04.14
17:29
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
A kiadóház 1977 decemberében, Szabadkán jelentette meg első kiadványát, az idei év pedig a munkásságuk jubileumi évfordulójának jegyében zajlik.

Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte ma Újvidéken az Agapé Kiadó. A vallási könyveket és kiadványokat megjelentető Agapé Kiadó az elmúlt négy évtized során több mint 800 címszót jelentetett meg magyar és horvát nyelven. Gergely Barnabás, igazgató, Agapé Kiadó: „A kiadványaink nagyon sokféle csoportba sorolhatóak. Vannak helytörténeti jellegű könyveink, különböző gyermekkiadványok, bibliai történetek, Bibliák, imakönyvek. Változatos a kínálat, de mind a vallási élet része tud lenni.”

A katolikus hitet terjesztő kiadó elsődleges célja, hogy segítse az embereket lelki és vallási növekedésük során - mondta el az ünnepségen Harmath Károly ferences rendi atya, az Agapé alapítója. „Az alapvető célunk megvalósult, és remélem, hogy folytassuk tevékenységünket. Feladatunk az, hogy az egyszerű, tehát a teológiailag nem szakképzett hívőnek is adjunk olyan olvasmányokat, amelyekből építkezhetnek, illetve elfogadnak és megértenek.”

Az Agapé tevékenységeit a Magyar Nemzeti Tanács is nagyra értékeli és támogatja. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Akkor kezdtek el ezek a kiadványok megjelenni és akkor kezdett el működni az Agapé, amikor sokkal neház volt kezdeményezni. Dicséret, köszönet illeti őket, hiszen nem csak könyv- és folyóirat-kiadással, hanem közösségéltetéssel és jövőt mutató hitbéli erősítéssel is közreműködőink voltak.”

Az évek során felmerülő nehézségek ellenére a kiadónak erőteljes, odaadó és kitartó munkával sikerült fennmaradnia. Zavartalan működtetéséhez Magyarország is hozzájárult. Szilágyi Péter, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Magyarország: „Az elmúlt 40 év nagyon hasznosan és sikeresen telt. Kívánok nekik még 40 évet. Ahogy korábban is, a nemzetpolitikai államtitkárság és a magyar kormány a kiadó, és a hozzá hasonló intézmények mellett áll a jövőben is. Az elmúlt héten választások voltak Magyarországon és a vajdasági magyarok is egyértelműen döntöttek. Az egész magyar nemzet egyértelműen döntött és ennek hatására, ennek eredményeként a jövőben is tudjuk működtetni és támogatni ezeket az intézményeket.”

A helyettes államtitkár az ünnepség keretében átadta Magyarország kormányának ajándékát, egy emlékplakettet, amellyel a 40 éves Agapé Kiadót köszöntötte Budapest. A jubileumi évforduló alkalmából megtartott ünnepség hálaadó szentmisével zárult az újvidéki ferences templomban.

Agapé Kiadó
jubíleum
Újvidék
Hajnal Jenő
MNT
Szilágyi Péter
nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.