Ugrás a tartalomra

Javában tart a gyerekek általános iskolába való beíratása Szerbiában

2018.04.16
13:30
2018.04.16
17:03
Forrás
Pannon RTV
Az iratkozás április 2-án kezdődött, és egészen nyár végéig tart. A nemzetiségi tannyelvű oktatás esetében augusztusig várják a beiratkozókat - mondják az illetékesek.

Szeptemberben mintegy 17.600 vajdasági diák első alkalommal ül be az iskolapadba. Az elsősök száma körülbelül annyi lesz, mint a mostani tanévben.

Balázs Piri Dávid idén kezdi az iskolát. Már nagyban készül szeptember elsejére. Olvas, ismerkedik a számokkal, és elmondása szerint örül annak, hogy végre iskolapadba ülhet. Szülei hamarosan beíratják a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolába. A beiratkozáshoz szükség van a születési anyakönyvi kivonatra, lakhatási bejelentőre, orvosi igazolásra és az óvodából származó bizonylatra is.

Balázs Piri Diana, szülő: „Most is egy elsős fiunk van, és őszre lesz a másik kisebb elsős, ezért nagyjából már tudjuk, hogy mi vár ránk. Előre nem veszünk füzeteket, taneszközöket, mert a Magyar Nemzeti Tanács által adományozott csomagban szinte minden benne van.”

Az anyanyelven megszerzett tudás biztos alapot ad a gyermek fejlődéséhez és magabiztosságához. Az MNT szeretné felhívni a szülők figyelmét az anyanyelvű oktatás fontosságára, amihez minden segítséget megadnak - nyilatkozta Jerasz Anikó a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. „A Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja, hogy egységesen, tehát mind a tömbben, mind a szórványban egységesen mindenkire gondoljon, és mindenkire odafigyeljen, úgyhogy az általunk biztosított beiskolázási csomag természetesen minden elsősnek jár, aki szeptemberben kezdi meg a tanulmányait.”

Az MNT beiskolázási tanszercsomagja a tankönyveken és a hátizsákon kívül minden olyan eszközt tartalmaz, amire egy elsősnek szüksége lehet - részletezte Jerasz Anikó.

A kisebbségi nyelvű, kis létszámú osztályok megnyitása egyre kevésbé okoz gondot Szerbiában - ezt már Vicsek Annamária oktatási államtitkár nyilatkozta a Pannon Televízió Szubjektív című műsorának felvételén. „A vajdasági magyarok, a szórványmagyarok, akár vegyes házasságról is van szó, az a fontos, hogy a gyerek magyar tannyelvű iskolába iratkozzon be, hiszen a magyar nyelv egy olyan összetételében meg nyelvileg, grammatikailag egy olyan nyelv, ami nagyon nagyon különbözik a szerb nyelvtől.”

A gyerekek csak akkor fognak megfelelő anyanyelvi kompetenciával rendelkezni, ha az általános iskolában anyanyelvükön tanulják meg az alapokat - részletezte az államtitkár. A beiratkozás részleteiről kedden, 17 órakor tudhatnak meg többet a Pannon Televízió Szubjektív című műsorában.

iratkozás
elsősök

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.