Ugrás a tartalomra

Irodalmi estet szervezett csütörtökön a VM4K

2018.04.20
10:24
2018.04.20
21:25
Forrás
Pannon RTV
A rendezvény vendége Verebes Ernő, a magyar Nemzeti Színház vezető dramaturgja, költő és zeneszerző volt.

A beszélgetést Gruik Ibolya, a Magyar Szó szerkesztő-újságírója vezette. A téma Verebes Ernő Füttyraktár című dalokkal fűszerezett verseskötete volt. A rendezvényre ellátogatott mások mellett Pásztor István a VMSZ elnöke, valamint Hajnal Jenő az MNT elnöke is.

A VM4K épületében a csütörtök esti volt a második rendezvény, és erre is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Szabó Zsuzsanna az intézmény kulturális referense arról beszélt, miért tartják fontosnak, hogy irodalmi esteket és más rendezvényeket szervezzenek meg.

Szabó Zsuzsanna, kulturális referens, VM4K, Szabadka: „Fontosnak tartjuk azt, hogy olyan előadókat hívjunk, akik talán felkeltik a közönség érdeklődését, illetve egy-egy előadóval jobban megismerkedhet a művészetével, műveivel, költészetével vagy akár a zenéjével is.”

Gruik Ibolya a Magyar Szó újságírója számtalan irodalmi esten vett már részt. Szerinte egy ilyen estre nehéz felkészülni, ha előzőleg még nem ismeri a művészt vagy a beszélgetőpartnerét, de erre az estre nem kellett sokat készülnie. Verebes Ernő ugyanis gyerekkori barátja.

Gruik Ibolya, újságíró, Magyar Szó: „Művésze válogatja, nyilván sokkal nehezebb bizonyos szempontból, hogyha ismeretlen művésszel vagy íróval, bárkivel beszélget az ember. Hogyha ismeri, akkor ebben az esetben azt kell átgondolni, hogy miről ne beszélgessünk, mert gyerekkori barátom Verebes Ernő, nagyon régóta ismerjük egymást. ”

Verebes Ernő úgy a zene, mind az irodalom terén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az évek során. Most azonban a budapesti Nemzeti Színház dramaturgjaként tevékenykedik. A VM4K által szervezett irodalmi esten a Füttyraktár című zenés verses kötetről beszélgetett a Magyar Szó újságírójával.

Verebes Ernő, dramaturg, Nemzeti Színház, Budapest: „Igen, a mai estének ezt a címet adtam, hogy füttyraktár, amit kölcsönöztem magamtól. Ez egy lemez címe, amin dalok vannak. Ugyanakkor ez egy verses könyv is. Egy keresztmetszete az én dalos korszakomnak, mondhatom ezt, a kamasz korom dalaitól kezdve, egészen máig húzódik ez a szál.”

A VM4K nemcsak irodalmi esteket tart majd a jövőben, hanem képzőművészettel, zenével és közéleti témákkal is foglalkoznak.

VM4K
Verebes Ernő
Szabadka

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.