Ugrás a tartalomra

Református Nőszövetség Kongresszusa

2018.04.21
22:07
2018.04.22
16:41
Országos tavaszi konferenciát tartott ma a Magyarországi Református Nőszövetség.

Idén a rendezvényt a horvátországi Laskóban szervezték meg. Istentisztelet, előadás és személyes élmények is gazdagították a programot.

A református összejövetel istentisztelettel kezdődött, amelyet a laskói református templomban tartottak. A misét Andel Ilona Hedvig, Rétfalu lelkipásztora, egyben a Horvátországi Református Keresztyén Egyház Nőszövetségének elnöke vezette.

Andel Ilona Hedvig, lelkipásztor, Rétfalu, Horvátország: „Pál apostolnak azt a kijelentést adta az Úr, hogy ne féljen, szóljon, ne hallgasson, és ő vele lesz. Tehát ez a fontos, hogy mi is, mint, ahogy Pál is engedelmeskedett ennek, és hirdette az evangéliumot, a mi feladatunk is az, hogy ebben a mai világban is hirdessük az igét.”

Az istentisztelet után folytatódhatott a konferencia a templom szomszédságában lévő ifjúsági otthonban, ahol részt vettek magyarországi, vajdasági és helybeli gyülekezeti tagok is.


P. Tóthné Szakács Zita a Magyarországi Nőszövetség elnöke, a rendezvény szervezője visszaemlékezett a kezdetekre. A háború után, 1998-ban még az aknákat jelző sárga szalagok között kellett közlekedniük a konferencia résztvevőinek.: „A programot azt mi állítottuk össze, a témát azt mi kerestük, püspök úrék elfogadták, és azt mondták, hogy a laskói gyülekezet tagjai nagy szeretettel várnak bennünket, az asszonyok nagyon készültek, és mi nagy örömmel jöttünk ide Laskóra, hiszen ez egy történelmi helyszín is.”

 

Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke szerint minden gyülekezetben fontos, hogy legyen egy nagyobb horderejű esemény, hiszen a hit egy élő dolog. Az egyháztagoknak érezniük kell, hogy számon tartják őket: „Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a horvátországi reformátusokon kívül itt vannak a magyarországi, az anyaországi testvéreink, és természetesen a vajdasági atyafiak, asszonyok is. Egyszerűen igyekszünk, hogy a jövőben történő minden eseményünkön ezt a határ menti közösséget mind inkább erősítsük, mert nagyon fontos, hogy a református egység láthatóan tapasztalható és érezhető legyen.”

Az idei rendezvény vezérige a személyes kegyesség volt. A lelkipásztorok felhívták a figyelmet a lélek változásának fontosságára és a közösségi lét kialakításának meghatározó szerepére.

Lasko

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.