Ugrás a tartalomra

A középsebesség alapján büntetik majd a gyorshajtást a szerbiai autópályákon

2017.07.22
10:43
2024.03.19
08:36
Befejező fázisához érkezett a belügyminisztérium projektje, melynek keretében az autópályán hamarosan mérni fogják a járművek középsebességét.

Nebojša Arsov, a közlekedési rendőrség vezetője  bejelentette, hogy a rendőrség erre a célra nem radarokat vagy kamerákat használ majd, hanem az útdíj megfizettetésének már meglévő rendszerét.

„Mindenki tudja, hogy mérjük a sebességet. Ha tudjuk a két fizetőkapu közötti pontos távolságot, ha tudjuk, mikor ment be valaki a fizetőkapun, s mikor jött ki, könnyen lemérjük a járművek középsebességét” – magyarázta Arsov. Hozzátette, a közlekedésbiztonsági törvény előirányozta, hogy büntethető az a sofőr, aki átlépi a középsebességet valamelyik szakaszon, úgy hogy, amikor valaki az egyik fizetőkapunál kifizette az útdíjat, a rendőrség megkapja az információt arról, hogy mekkora a középsebessége. A rendőrség vagy azonnal a fizetőkapunál megállítja majd a sofőröket, vagy elküldi a címükre a feljelentést, írja a Tanjug.

Nebojša Arsov
közlekedési rendőrség
utópálya
középsebesség
büntet
fizetőkapu

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.