Ugrás a tartalomra

Több utcát is felújítanak Szabadkán és Palicson

2018.05.08
14:14
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
A munkálatokat a városi költségvetésből finanszírozzák, a beruházó az Útügyi, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat.

Szabadkán és Palicson több utcát is kiaszfaltoznak, illetve felújítanak a közeljövőben. Néhány forgalmasabb utca is új aszfaltréteget kap, de az útburkolati jeleket is átfestik. A munkálatok kedden kezdődtek el a palicsi Jasenovac utcában.    

Három évtizedet vártak a palicsi Jasenovac utca lakói erre a pillanatra. Kopunović Anna megelégedve figyeli a munkálatokat. Azt mondja: ez volt a fürdőváros legrosszabb állapotban levő utcája. „30 éve még az újságban írták, hogy melyik utcákat fogják rendezni, és ez volt az első amit említettek. Azóta mindig halasztották. Folyamatosan gondok voltak: az emberek szeméttel próbálták feltölteni, utána esőzésekkor befolyt a víz, úgy hordtuk ki a sarat a pincéből.”

Az autók eddig nem is tudtak bemenni. Most elvitték a földet és három méter szélesen, 15 centiméter vastagon tömörített kőzúzalékot kap Palicson a Jasenovac utca. A helyi közösségek által meghatározott prioritások szerint végzik el a munkálatokat - emelte ki a Ognjen Golubović. Több utcát kiaszfaltoznak, 5 és fél kilométernyi forgalmas útszakasz pedig új réteget kap - tette hozzá az Útügyi, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat főmérnöke. „Mintegy 38 millió dinár van előlátva adóval együtt az új aszfaltrétegek felhúzására, és szintén 38 millió az egyes utcák javítási munkálataira.”

Egyelőre Palicson folytatódnak a munkálatok, de hamarosan több szabadkai helyi közösségben is megjelennek a munkagépek.

A kerékpárutak egy része is új aszfaltburkolatot kap, például a Roda Megamarkettől (a kaszárnya mellett) a Partizán bázisok utcáig. Hamarosan elkezdik az útburkolati jelek megújítását is. Elsőként a Szegedi úton festik át a záróvonalakat, a nyilakat, a gyalogos- és kerékpáros átkelőhelyeket.

Felújítják a Mirko Bogović utca Radić Fivérek és a Matija Gubec utca közötti útszakaszát, de munkálatok lesznek a Dragiša Mišović, az Eszperantó, a Miloš Obilić, a Petar Leković, a Lajčo Budanović püspök és az Újvidék utcákban is. Friss megjelenést kap a Durmitor, a Március 27., a Rijeka és a palicsi Ausztrál utca, de a tervek szerint aszfaltoznak majd Szabadkán a Tolsztoj és a Majer Fivérek utcában is.

Új aszfaltburkolat kerül a Majsai út egy részére is, az iskolától a körforgalomig. Tavaly ősszel a Majsai hídtól az iskoláig terjedő szakasza már új burkolatot kapott. Egyébként a városi költségvetésből pénzelt munkálatok teljes értéke mintegy 76 millió dinárt tesz ki.

felújítás
utca
Szabadka

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.