Ugrás a tartalomra

Sportban mérték össze tudásukat szabadkai fiatalok

2018.05.09
18:16
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Futballoztak, röplabdáztak és sakkoztak a fiatalok a The Ball Contact Us nevű sportrendezvényen, amelyet a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata szervezett meg.

Érdekessége a rendezvénynek, hogy az egyetemisták mellett idén középiskolások is jelentkezhettek a megmérettetésekre. Az eseményen mintegy 80 tanuló vett részt.A rendezvényen a futball és a röplabda volt a legnépszerűbb, erre jelentkeztek a legtöbben.

Voltak olyanok, akik több sportágra is neveztek. Mészáros Jenő, hallgató, Sport- és Testnevelési Kar, Újvidék: „Képviseltük magunkat sakkban, ahol elsők lettünk, valamint képviseltük magunkat röplabdában, ahol szintén első helyezést értünk el, és fociban másodikok lettünk. Én személy szerint a röplabdában és a fociban vettem részt.”

Tóth Laura először vett részt a sportnapon. Röplabdában próbált meg csapatával helyezést szerezni a megmérettetésen. Tóth Laura, hallgató, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka: „Vegyes csapatok voltak, hat személlyel lehetett jelentkezni. Mivel kisebb pályán játszottunk, ez négy játékost jelentett és két cserejátékost. A feltétel annyi volt, hogy a pályán egy időben legalább két lánynak fenn kellett lenni, hogy azért mégis az erőarányok teljes mértékben egyenlőek legyenek.”

A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanulói futballban vitték el a legjobbaknak járó serleget.

Györe Adrián, hallgató, Műszaki Szakfőiskola, Szabadka: „Nagyon erősek voltak. Szerencsénk volt egy kicsit, hogy csak egy cseréjük volt, tehát eléggé elfáradtak, és mi is jók voltunk azért.

A sportágak közül egyedül a kosárlabda mérkőzések maradtak el, mivel a csapatok lemondták a részvételt. A szervezők egyébként elégedettek voltak a részvétellel, és az időjárás is kedvezett. Kopunović David, szervező: „Elsősorban próbáltuk megcélozni a felsőoktatási intézményeket, egyetemeket, főiskolákat, valamint a középiskolásoknak is kiküldtük a meghívókat. Ezek prioritást élveztek, de bárki jelentkezhetett.”

A serlegeket Nemes Viktor világbajnoki aranyérmes birkózó adta át a résztvevőknek.

Szabadka
MTTK
sport

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.