Ugrás a tartalomra

Két halálos közúti szerencsétlenség történt az éjjel

2017.07.22
12:37
2024.03.19
08:36
Súlyos közlekedési baleset történt ma hajnalban az Újvidék és Szabadka közötti autópályán, Topolyánál. Egy 49 éves török állampolgár életét vesztette.

Az osztrák rendszámtáblájú személyautó a horgosi határ irányából Belgrád felé tartott, azonban ismeretlen okból letért az útról, majd nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd azt átszakítva lesodródott az úttestről - tájékoztatnak a szerb belügyi szervek. A gépkocsi vezetője mellett, aki életét vesztette, 46 éves felesége súlyos, míg, két gyermekük könnyebb sérüléseket szenvedett. Őket a Szabadkai Közkórházban ápolják.

A másik baleset a Hódság-Zombor közötti úton történt. Egy személygépkocsi leszállt az útról, és fának ütközött. A sofőr útitársa a helyszínen meghalt, a vezetőt a zombori kórházba szállították.

(Szerbiai RTV, 021)

baleset
szerencsétlenség
közúti
Topolya
Zombor

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.