Ugrás a tartalomra

Pálinkaverseny Temerinben

2018.05.12
10:18
2018.05.12
17:47
Forrás
Pannon RTV
Csaknem 200 mintát bíráltak el a IX. Vajdasági és XIX. Temerini Pálinkaversenyen Temerinben.

A háromnapos nemzetközi rendezvényt a Temerini Kertbarátkör szervezte.
Katonásan sorakoztak a gyümölcspálinkák a temerini Ifjúsági Otthon nagytermében. Bujdosó István már csaknem két évtizede bíráltatja a pálinkáit.

Bujdosó István, versenyző, Temerin: „Azt mondják, hogy én voltam az úttörője ennek a rendezvénynek. Abban az időben páran összegyűltünk, beszélgettünk arról, hogy valahova a népet, akik temerini lakosok voltak, kicsaljuk a házaikból.”

Minden évben odaítélik a legjobb temerini pálinka díjat is, amelyet idén Kihúth Borbála nyert el. A versenyző szerint a jó pálinka titka az egészséges és tiszta gyümölcs.

Kihúth Borbála, díjazott, Temerin: „Kezelni is kell a cefrét, minden nap friss gyümölcsöt tenni hozzá. Én úgy csináltam, hogy fölszedtem, mert nem ráztam meg a fát, mert ugye faeperből van, hanem ami minden nap lehullott, azt összeszedtem, és akkor úgy tettem bele, minden nap egy vödörrel.”

 

A zsűri 27 arany, 43 ezüst és 61 bronz minősítést ítélt oda. A legjobb eredményt a ludasi Óvári Zsolt érte el a 2017-es törkölypálinkájával.

Óvári Zsolt, díjazott, Ludas: „A pálinkakészítés valójában egy életvitel, életmód. Ehhez kell egy kis alázat, egy kis nyitottság mások felé és a kritikákra is, meg természetesen, mint a tavalyi év, mint ahogy most sikerült is törkölyből főzni, egy jó esztendő.”

A pálinkaverseny mellett a Temerini Kertbarátkör számos program szervezője, ugyanis a tagság a vajdasági magyarság jövőjét a civil szerveződésben látja.

Snejder Sádor, elnök, Temerini Kertbarátkör: „Olyan tagjaink vannak, akik szintén így gondolkoznak, és önkéntes munkával 21 éven át meg tudtuk csinálni ezeket a rendezvényeket is. Gondolom, hogy fiatalok is lassan vannak, nem mondhatom, hogy tolakszanak, de várjuk őket továbbra is, és próbálunk fiatalítani is, hogy ezeknek a hagyományoknak meglegyen a múltja, jelene és a jövője is.””


Az idei pálinkafesztivál barátkozással és jókedvű kóstolóval ért véget.

Temerin
Temerini Pálinkaverseny
Temerini Kertbarátkör

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.