Ugrás a tartalomra

A Save the Kids jótékonysági programsorozat zárórendezvénye Szabadkán

2018.05.13
19:06
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Gyerekzsivajtól volt hangos a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület épülete, mivel a Save the Kids jótékonysági programsorozat zárásaként ünnepélyes csomagosztást szerveztek a rászorulóknak.

Az eseményt a Vajdasági Ifjúsági Fórum szervezte. A Szabadkai Segítő Csipet Csapat az ajándékok szétválogatásában és becsomagolásában segített.

A rendezvényen mintegy 30 gyermek kapott ajándékot. Főleg játékokat, tisztálkodási szereket, édességeket kaptak. Ruhák is összegyűltek, amelyeket a Segítő Csipet Csapaton keresztül lehet igényelni, mivel náluk fel is lehet próbálni a ruhákat, így mindenki a saját méretéhez illő ruhadarabot viheti el. A gyűjtést több intézményben szervezték meg, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon, a horgosi Napraforgó Óvodában, az adai Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Nevelési és Oktatási Intézményben, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben.     

Boros Noémi, a Save the Kids koordinátora, VIFÓ: „Szerintem nagyon fontos, hogy mi, akik megtehetjük, valamilyen formában segítsük azokat a családokat, gyermekeket, akiknek szüksége van rá. A szervezés ideje alatt engem is feltöltött az, hogy tudunk majd segíteni ezeknek az egyéneknek.”

Save the Kids
jótékonyság
Szabadka
Vajdasági Ifjúsági Fórum

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.