Ugrás a tartalomra

Bemutató a Zentai Magyar Kamaraszínházban

2018.05.16
10:12
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Ma este mutatja be a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata az estiK című előadást Mezei Kinga rendezésében. A nyolcszereplős darab a színház hatodik bemutatója ebben az évadban.

Kosztolányi Dezső Esti Kornél című novellaciklusát Góli Kornélia dramaturg állította színpadra, a főpróbát kedden tartották.

Balázs Áron először dolgozik együtt a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatával. A színész szerint az alkotócsapatnak kihívást jelentett Kosztolányi Dezső művének színpadra adaptálása. „Regénytöredékek és novellák lettek összeollózva, végül is az lett dramatizálva. Színpadra helyezve. Párbeszédek lettek alakítva belőle. Rengeteget dolgoztunk, alakítottunk, kerestük a helyzeteket.”

Kosztolányi Dezső novellaciklusát Góli Kornélia dramaturg adaptálta színpadra. „Ezek a novellák egy az egyben dramatizálhatóak. A történet fele dialógusszerű. A legizgalmasabb részek pedig azok, amik az író fejében, a szereplők fejében zajlanak, a belső monológok, amik elhangzanak.”

A Zentai Magyar Kamaraszínház 2017-es 2018-as évadában ez a hatodik bemutatott darab, mondta Wischer Johann a színházi igazgatója. Hozzátette, Mezei Kinga legutóbb két éve dolgozott együtt a társulattal: „Kinga mint pedagógus is megállja a helyét, és mint rendező is, és mint barát is. Ebből kifolyólag Góli Kornéliával együtt készítettek egy olyan szöveget, amellyel úgynevezett műhelymunkát lehetett végezni.”

A zentai magyar kamaraszínházban az évadban még két bemutató várható.

Zenta
Magyar Kamaraszínház
estiK
Kosztolányi Dezső
bemutató
Góli Kornélia

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.