Ugrás a tartalomra

Sokszínű volt a Múzeumok Éjszakája Szabadkán

2018.05.20
08:14
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Varázslatos és fergeteges estén vannak túl azok, akik részt vettek a Múzeumok Éjszakája rendezvényen. A múzeumokon, kiállítótermeken, játszóházakon kívül különféle koncertek várták a látogatókat.

Szerbiában 15. alkalommal szervezték meg az eseményt, és összesen több mint félmillióan látogattak el a 200 helyszín valamelyikére. Országszerte majdnem 50 város kapcsolódott be a rendezvénybe, köztük Szabadka is.

Már délután hömpölygő tömeg árasztotta el Szabadkát, ahol több mint 30 helyszín készült az estére. A Múzeumok Éjszakáján most először kitárta kapuit a látogatók előtt az újonnan felavatott Zsinagóga, és talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az egyik legnagyobb érdeklődés övezte. Tömegesen vonultak befelé az emberek, bent pedig ámulatba esve lesték a pompás épületet. Liszák László: „Nagyon meg vagyok illetődve, lepve. Nagyon szépen van berendezve, úgyhogy nagyon tetszik.”

Nem kevésbé volt hatalmas az érdeklődés a Szabadkai Városi Múzeum tárlatai és gyermekműhelye iránt. Tavaly mintegy nyolcezer személy látogatott el a képek és alkotások világába. Idén ennél is többen jártak ott. Mihájlovity Anikó: „Idén például meg sem várták a kapunyitást, már jöttek be az emberek, úgyhogy sokkal nagyobb az érdeklődés mint tavaly volt. Úgy vettük észre, hogy az emberek már egy hónappal előbb is elkezdenek róla kérdezősködni, hogy mi lesz a program, mit tudunk ajánlani. És mondhatom, hogy évről évre több és több ezer ember jön el hozzánk.”

A Szabadkai Városi Könyvtár ez alkalomból egy rendhagyó programmal várta a látogatóit. Elsősorban a bátrakat és bevállalósakat. A sportmászást próbálhatták ki az érdeklődők.

Az ötletet Bognár Nóra és Miloš Milenković fényképkiállítása adta, amely a sportmászás legizgalmasabb pillanatait idézi fel. Nóra maga is falmászó. „A lényeg maga az volt, hogy látszódjon az embereken, hogy mennyire összetett ez a sport, hogy az arcukon és a testükön látszódjon, hogy mennyire igyekeznek.”

A Múzeumok Éjszakája a falakon kívül is zajlott.

A járókelők veterán kocsikat, motorokat csodálhattak, míg egyik helyszínről a másikra eljutottak, vagy egyedi készítésű ruhadarabokat vásárolhattak. Szabó Barna Éva, ruhatervező: „Nagyon olcsón lehet hozzájutni, mivel próbadarabok, vagy egy-egy darab készült belőlük, vagy divatbemutatón egyszer bemutattuk.”

A befolyt összeget jótékonysági célra fordítják majd.

A Múzeumok Éjszakája rendezvénybe színházak, egyesületek, kávézók is bekapcsolódtak.

Szabadka
múzeumok éjszakája

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.