Ugrás a tartalomra

Egyetemista Játékok és Diáknap Újvidéken

2018.05.23
19:13
2018.05.23
19:28
Forrás
Pannon RTV
Összesen több mint félszáz egyetemista vesz részt a ma és holnap délután zajló Egyetemista Játékokon és Diáknapon a VaMaDiSz és az Európa kollégium hallgatói önkormányzata szervezésében.

A versenyt a kollégiumban rendezik, de az ügyességi játékok Újvidék-szerte különböző helyszíneken lesznek.

Gyülekeztek az újvidéki Európa Kollégiumban a diákok az első röplabda meccsre. Közeledik a vizsgaidőszak, de ettől függetlenül kihasználják a lehetőséget a kikapcsolódásra, fontosnak tartják a rendszeres sportolást és testmozgást.

Bóka Olivér, résztvevő: „Szerintem azért fontos, mert maga a sport fontos dolog az egyetemista fiatalok életében, és ez csapatépítő szórakozási lehetőség nekünk.”

Sisa Eleonóra, résztvevő: „Az én életem a sport, úgyhogy arról tudnék mesélni, de szerintem minden embernek fontos sportolni az egészsége miatt is, és hogy megőrizze saját magát.”

Rövid bemelegítés, és már kezdődhet is a röplabda meccs!

Tóth Gabriella, szervező, VaMaDiSz: „A mai nap folyamán röplabdával fogjuk indítani a napot, ezután következik egy aerobik, és a napot ügyességi játékokkal zárjuk. A holnapi napot pedig futballbajnoksággal fogjuk kezdeni, ezt követi egy Hiit edzés, amely magas tartalmú zsírégetéssel fog majd zajlani, ezután következnek majd az X-box versenyek, amelyeken különböző versenyszámokban indulhatnak majd a versenyzők, FIFA, NBA és egyéb autós játékok, és ezt követik majd az erőnléti játékok.”

Az Egyetemista Játékokat és Diáknapot pénteken díjátadás és egy buli zárja az Újvidéki Színház Művészklubjában.

Egyetemista Játékok
Diáknap
Újvidék
VaMaDisz

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.