Ugrás a tartalomra

Megemlékeztek Tito születésnapjáról

2018.05.25
12:28
2018.05.25
16:58
Forrás
Pannon RTV
Tito betonszobra előtt ültettek ma virágot Szabadkán a IV. Mini Jugoszlávia Mozgalom és a Tito Központ tagjai, majd az Ifjúság stafétáját vitték Belgrádba, a Virágok Házába.

Minden évben megemlékeznek május 25-ről, Josip Broz Tito születésnapjáról és a volt Jugoszláviában ünnepelt ifjúság napjáról.

Blaško Gabrić, alaptó, Negyedik Mini Jugoszlávia Mozgalom: „Minden idők legnagyobb államférfija volt Josip Broz Tito. Az ő ideje alatt az én fiatalságom csodás volt. Miután Kanadába emigráltam, akkor értettem meg, mit is hagytam otthon.”

Az utóbbi évtizedekben, amióta megszűnt az egykori Jugoszlávia, Szerbiából folyamatosan elvándorolnak a fiatalok - nyilatkozta Olajos Nagy Miklós, a Tito Központ végrehajtó bizottságának tagja.

Olajos Nagy Miklós, végrehajtó bizottsági tag, Tito Központ, Szabadka: „Szerbiában ma azért vannak ezek a problémák, mert az, ami jó volt Jugoszláviában, azt is mind eltöröltük. Tehát én csak három dolgot említenék, ami jó volt, és amit ma is lehet alkalmazni. Ez a munkára való jog, a második dolog az együttélés, tehát, ha Szabadkán, mi etnikai közösségekbe elzárkózunk, akkor problémánk lesz az egész városban mindennel. A harmadik dolog, ami nagy probléma, az ifjúság elvándorlása.”

Vasárnap a IV. Mini Jugoszlávia Mozgalom ünnepséget szervez. A katonababot és az italokat hozzáférhető árakon kínálják majd.

Josip Broz Tito
Szabadka
Negyedik Mini Jugoszlávia Mozgalom

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.