Ugrás a tartalomra

Szarajevóban találkoztak a volt jugoszláv tagállamok magyarságának képviselői

2018.05.26
07:49
2018.05.26
16:44
Forrás
Pannon RTV
A Hidak, amelyek összekötnek elnevezésű konferencián a régió magyarságának helyzetéről tanácskoznak. A találkozó keretében rendezték meg a Válogatás a vajdasági magyar értéktárból című kiállítást is.

Magyar népzenétől zengtek pénteken este Szarajevó óvárosának utcái is, ugyanis a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tamburazenekara is fellépett a Válogatás a vajdasági magyar értéktárból című kiállításon. A tárlattal a vajdasági magyar értékeket kívánták bemutatni – mondta Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Hozzátette: „Mi igyekeztünk az eddigi években is már összegyűjteni a külhoni magyarság kiemelt értékeit, és ezekből alakult ki tulajdonképpen ez a kiállítás. Silling Léda állította össze a fotókat és ezeken egy áttekintést láthatunk az értéktárról, amely bekerült a hungarikum törvény alapján a külhoni nemzetrész kiemelt értéktárába.”

Négyesi József Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete az elmúlt három évtized legnagyobb magyar rendezvényének nevezte a kétnapos, kulturális programokkal teletűzdelt konferenciát.  „Ekkora jelentőségű rendezvény még nem volt. Minden évben megrendezik a Nemzeti Kisebbségi Napokat, ez mindig május végén van, és ezen mindig részt szoktak venni a magyarok is. Ugyanakkor ilyen nagyságrendű program, hogy egy csantavéri tamburazenekar és egy eszéki táncegyüttes is fellép, én nem emlékszem, hogy itt lett volna valaha is.”

A Szarajevó óvárosában megrendezett kiállítást Hajnal Jenő nyitotta meg. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, dicséretet érdemelnek a boszniai magyarok, hiszen az alig háromszáz fős magyar közösség meg szeretné őrizni magyar nemzeti öntudatát. „Szarajevó azért is jelképes, mert a világháború kitörésének az egyik oka ideköt minket. Most viszont a testvéri találkozó alkalma ez. Azért is az, mert itt a szórványok szórványa él, tehát a elsősorban a Vajdaságból ideszármazottak, akik itt tanultak, itt házasodtak meg, de az a példaértékű összetartozás és az a közösségi érzés, a nemzethez, magyarsághoz való kötődés, az azt hiszem, nem csak minden szempontból dicséretet érdemel, hanem egy olyan támogatást is, amelyet a magyar kormány megad nekik.”

A kiállítás végén az érdeklődők különleges vajdasági borokat, pálinkákat, valamint ínyenc falatokat kóstolhattak. Szombaton is folytatódik a Hidak, amelyek összekötnek elnevezésű konferencia. A volt Jugoszlávia magyarságának képviselői a régió magyarságának helyzetét mutattjk be, valamint a területen működő szervezetek együttműködéséről is tárgyalnak.

Szarajevó
Magyar Nemzeti Tanács

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.