Ugrás a tartalomra

Macron reformpolitikája ellen tüntetnek Franciaországban

2018.05.26
18:38
2024.03.19
08:40
Forrás
MTI
Mintegy nyolcvan helyszínen szerveztek szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

Több mint hatvan francia civil szervezet, számos egyesület, szakszervezet, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

A kormány társadalmi-gazdasági reformpolitikájával szemben már volt egy hasonló jellegű megmozdulás május 5-én Macron tavaly május 7-i hatalomra kerülésének egyéves évfordulója alkalmából, akkor mintegy 40 ezren vonultak fel. A kormányellenes tüntetők az ország versenyképességét növelni hivatott, egymás után elindított reformok ellen tiltakoznak, a már elfogadott munkaügyi reformtól a vasúti reformon, az egyetemi felvételi bevezetésén át az 5,7 millió főt foglalkoztató közszférában tervezett 120 ezres munkahely-megszüntetésig és a közalkalmazottaknak a jövőre tervezett teljesítményalapú bérezésének beindításáig.

Franciaország
Macron
tüntet

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.