Ugrás a tartalomra

Véget ért a volt jugoszláv tagállamok magyar közösségeinek tanácskozása Szarajevóban

2018.05.27
09:42
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Szombaton további kulturális programokkal és szakmai konzultációval folytatódott a Hidak, melyek összekötnek elnevezésű szakmai konferencia.

Bosznia-Hercegovinában meglehetősen kevés magyar ajkú személy él. A szarajevói HUM Magyar Polgárok Egyesülete ennek ellenére egész évben különféle programokkal várja az érdeklődőket. A Hidak, melyek összekötnek elnevezésű konferencia célja, hogy a volt Jugoszlávia magyar közösségei minél erősebb kapcsolati hálót építsenek ki egymással - mondta Pašić-Juhász Éva a szarajevói központú HUM Magyar Polgárok Egyesületének elnökhelyettese. „Eddig főként a magyar népdalokra és néptáncokra, azaz az etnológiára fordítottunk figyelmet. A konferencián viszont a magyar népszokások megőrzése mellett azzal is foglalkozunk, hogy hogyan tudjuk politikailag és emberileg megőrizni magyar identitásunkat a szórványban.”

A volt Jugoszlávia tagállamaiban élő magyar közösségek képviselői ismertették a magyarság helyzetét. Az egyik legkisebb magyar közösség a régióban Macedóniában van, ennek ellenére rendkívül aktívak – tudtuk meg Sutus Józseftől, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnökétől. „A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete évi szinten megközelítőleg 150 taggal rendelkezik. Ez nagyon szép szám ahhoz viszonyítva, hogy a legutóbbi hivatalos népszámlálás szerint Macedóniában magyarnak 193 ember vallotta magát. A teleháznak nagy kohéziós ereje van a magyarság és a magyarságot tisztelő emberek körében és ezért egyre komolyabb projekteket, programokat tudunk sikeresen végrehajtani.”

A szakmai tanácskozást Potápi Árpád János nyitotta meg. Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint a volt Jugoszlávia területén élő magyarság hasonló problémákkal küzd függetlenül attól, hogy eltérő méretű közösségekről van szó. „Gyökereikben is kötődnek a Bácskához, Szerémséghez, vagy a Horvátországban levő Drávaszöghöz, és ezért vannak olyan közös témáik, amiket jó ha évről évre meg tudnak beszélni. Ezen kívül például a Petőfi programban is együtt tudnak dolgozni, tovább tudják fejleszteni ezt a programot. Óvoda fejlesztés vagy közös tervek meghatározásában is tudnak együtt dolgozni.”

A konferencia kulturális programmal zárult. A horvátországi szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület néptáncosai mutatták be tánctudásukat a szarajevói Jézus Szíve Székesegyház előtt. Őket a csantavéri Mendicus Művészeti Központ tamburazenekara kísérte.

A Hidak, melyek összekötnek elnevezésű konferencián a volt Jugoszlávia magyarságának képviselői megegyeztek abban, hogy a jövőben szorosabbá fűzik kapcsolataikat és tapasztalatcserével próbálják segíteni egymás problémáinak a megoldását.

Szarajevó
magyar közösségek
tanácskozás
Hidak
melyek összekötnek
konferencia

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.