Ugrás a tartalomra

Hódmezővásárhelyi diákok látogattak Zentára

2018.06.04
16:20
2018.06.04
17:47
Forrás
Pannon RTV
23 hódmezővásárhelyi diák és két kísérő tanár látogatott el Zentára a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A vendégeket a helyi gimnázium fogadta.

A gyerekek megnézték a városházát és közös előadást készítettek délvidéki társaikkal. A kirándulást a Rákóczi Szövetség szervezte.

A hódmezővásárhelyi diákok először a zentai Városháza tornyában lévő emlékkilátót és a hozzá kapcsolódó kiállítást nézték meg.

Kis Dominika Eleonóra, tanuló, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, Hódmezővásárhely: „Nekem nagyon tetszett. Nagyon szép volt a kilátó is, a kiállítás is, és nagyon érdekes dolgokat hallottunk a zentai csatáról, meg mindenről.”

A Városháza dísztermében a két iskola diákjai közös műsort készítettek a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A zentai tanulók elmondták, hogy fontosak a határon átnyúló kapcsolatok.

Horváth Edina, tanuló, Zentai Gimnázium: „Azért tartom fontosnak, mert mégis egy nemzethez tartoznak mindkét iskola diákjai, és így nemcsak segíteni tudják egymást, hanem esetleg tapasztalatot cserélni vagy közösen több mindent el tudnak érni, mert mégis egy nyelvet beszélnek, egy kultúrához tartoznak.”

Amellett, hogy a két intézmény testvériskolai kapcsolatot ápol, egy személyes kötődés is okot adott arra, hogy az anyaországi intézmény diákjai Zentára látogassanak.

Illés Eszter, angol-német szakos tanár, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, Hódmezővásárhely: „Árva László igazgató úr a főnököm, tudja, hogy én zentai öreg diák vagyok, tehát egyértelmű lett, hogy amikor hallott a Rákóczi Szövetség június 4-i diákutaztatási pályázatáról, akkor engem fog megkérni, hogy ezt lebonyolítsam, mert otthon vagyok itt is, és ott is.”

Hódmezővásárhely és Zenta már régóta testvérváros, a kapcsolat az intézmények között is kiváló.

Újházi Éva, igazgató, Zentai Gimnázium: „Számunkra ez azért fontos, hogy a gyerekeink személyes kapcsolatokat tudnak teremteni az anyaországi gyerekekkel, és úgy érzem, hogy az anyaországi gyerekeknek is nagyon fontos, hogy megismerjék a határon túli területeket.”

A gyerekek és tanáraik a zentai látogatást követően Szabadkára utaztak, hogy megnézzék a város egyedi, szecessziós épületeit. 

Hódmezővásárhely
Zenta
Rákóczi Szövetség

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.