Ugrás a tartalomra

A Nyolc nővel zárult a Szabadkai Népszínház évada

2018.06.18
08:27
2018.06.19
00:49
Forrás
Pannon RTV
A Nyolc nő rendhagyó változatával zárta az évadot a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Kihirdették az évad legjobb színészét és színésznőjét, és ismertették az idei Pataki-gyűrű várományosait is.

A Nyolc nő című bűnügyi komédia rövidített zenés változatát a gálán nyolc férfi játszotta.

A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának sikerült nagyon sok stílust és műfajt megmutatnia az évadban. Négy bemutatójuk volt. Gyarmati Kata, társulatvezető, Szabadkai Népszínház Magyar Társulat: „Rengeteg fesztiválon jártunk és nagyon sokat játszottunk házunk kívül is, amire nagyon büszke vagyok, mert most úgy jött össze ez az évad, hogy rengeteg meghívásunk érkezett.

Az évad színésznője Pesitz Mónika, akinek idén nagy kihívást jelentett a kosztümtervezés, a Baby Jane pedig egy igazi jutalomjáték volt számára: „Arról beszélünk, hogy mik a szerepálmai az embereknek. Én nem tudtam, hogy létezik a Baby Jane, tehát nem lehetett szerepálmom, igazából nem is volt. De ez tényleg egy olyan női szerep, amiben fürödhet egy színész.”

Az évad legjobb színésze Baráth Attila: „Mind a négy darab, amiben részt vettem ebben az évadban, nagyon különbözőek voltak, különböző kritériumok és különböző szerepformálások. Más tapasztalatok, más rendezők és folyamatok voltak.”

A rendezvényen ismertették a Pataki-gyűrű Díj idei várományosait. Jászay Tamás magyarországi kritikus Béres Mártát, Elor Eminát, Mészáros Gábort, Nešić Mátét és Pesitz Mónikát jelölte.

A nyolc nő
Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Szabadka

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.