Ugrás a tartalomra

Megnövekedett Vajdaság idei költségvetése

2018.06.19
14:57
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
2,6 milliárd dinárral nő Vajdaság idei költségvetése. Erről szól a vonatkozó módosítási javaslat, amely ma került a tartományi képviselők elé.

A költségvetés módosítása után a tartományi büdzsé összességében 73 milliárd dinárt tesz ki. A tervek szerint a pluszpénzt gazdaságfejlesztésre, mezőgazdaságra, szociális védelemre, turizmusra és más befektetésekre költik. Az ellenzék szerint ennek ellenére ez a büdzsé nem biztosítja Vajdaság fejlődését. A hatalmi koalíció képviselői aláhúzták a vitában, hogy a költségvetés növekedése a tartomány gazdasági fejlődéséről tesz tanúbizonyságot.

Milenko Jovanov, tartományi frakcióvezető, Szerb Haladó Párt: „Amikor 2015-ben elfogadtuk a 2016-os évre vonatkozó költségvetést, az 57 milliárd dinár volt. Ma, a büdzsé módosítását követően 73 milliárd dinár áll rendelkezésünkre. Mindössze két év alatt tehát 16 milliárd dinárt nőtt Vajdaság költségvetése.”

A tartományi parlament ülésén meghatározták Vajdaság jeles dátumait. Ezek közé tartozik november 25-e. 1918-ban ezen a napon tartották a nagy nemzetgyűlést Újvidéken, amikor döntés született Bácska, Bánát és Baranya Szerb Királysághoz való csatolásáról. További tartományi jelentőségű nap lett még május 15-e, 1848-ban ezen a napon Karlócán kihirdették a Szerb Vajdaság megalapítását, valamint december 10-e, az emberi jogok napja.

Milenko Jovanov, tartományi frakcióvezető, Szerb Haladó Párt: „A Tartományi Parlament döntésével meghatároztuk azokat a dátumokat, amelyek mindenki számára jelentősek, akik Szerbiában, azon belül Vajdaságban élnek. Ezekben a napokban kitüntetéseket adunk át és ünnepélyes keretek között tekintünk vissza a múltra, így pedig közösen tekintünk a jövőbe és együtt tárgyalunk a jövőről.”

A tartományi jelentőségű dátumokról szóló döntést több párt is kifogásolta. A Szerb Radikális Párt szerint a határozatnak nincs jogi alapja. A VMDK tartományi képviselője is bírálta a javaslatot.

Csonka Áron, tartományi képviselő, VMDK: „A határozat harmadik szakasza is elfogadhatatlan számunkra, hiszen ott egy köztársasági törvényre hivatkozva, a kisebbségek szabadságáról és szabadságjogairól szóló törvényre, amely alapján már a nemzeti közösségeknek már meg van határozva, hogy melyek azok az ünnepnapok amelyeket ünnepelnek. Ebben a határozatban a magyar közösség részére csak augusztus 20-a, vagyis Szent István napjának az ünnepe van javasolva.”
 

Vajdaság többnemzetiségű régió, ahol évszázadokra visszamenőleg több nemzetiség él együtt - hangsúlyozta az ülésen Pásztor István. A Tartományi Képviselőház elnöke kifejtette: ez a sokszínűség nem csak egymás szokásainak, illetve kultúrájának és vallásának elfogadásáról szól. Azt is tényként kell elfogadni, hogy a közös történelem vonatkozásban egy-egy történelmi dátum megítélése mást jelenthet a különböző nemzetek számára.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Másnak is meg kell adnunk azt a jogot, hogy saját maguk határozzák meg a saját nemzeti identitásuk szempontjából fontos ünnepeket. Erre teszünk mi most itt kísérletet ennek a döntésnek a támogatásával. Mi ezzel a döntéssel nem veszítünk semmit se. A dátumok vonatkozásában kialakult meggyőződésünk és álláspontunk nem változik. Ezeket az álláspontokat ma is és az elkövetkező időkben is, amikor ezek a megemlékezések lesznek, el fogjuk mondani. De ugyanakkor elfogadjuk azt is, hogy mások bizonyos dátumok vonatkozásában mást gondolnak.”
 

A Vajdasági Képviselőház ülésén napirenden szerepelt még egy lengyel régióval való együttműködésről szóló, továbbá egyes tartományi alapokkal kapcsolatos döntés is.

Vajdaság
költségvetés

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.