Ugrás a tartalomra

Arany költészete volt a VM4K estjének központjában

2018.06.28
21:22
2018.06.29
15:46
Forrás
Pannon RTV
Arany János költészete köré szerveződött Az örökség című verses est csütörtökön a VM4K-ban Szabadkán.

A balladákból összeállított programon a népdalok is szerephez jutottak.

Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos a versek, Török Noémi népdalénekes pedig a népdalok felől közelített a kérdéshez, hogy vajon Arany János költészete népies, vallásos, vagy mindez együtt? Az előadók szerint nagyon szerencsés, hogy a magyar kormány jóvoltából nagy magyar költőket emelnek vissza a köztudatba, aminek köszönhetően az elmúlt évben Arany-láz söpört végig a Kárpát-medencében.

Tóth Péter Lóránt, versmondó: „Arany Jánosnak az öröksége, ha már ez a cím is, akkor ez a nyelvünknek a sokszínűsége. El szoktam mondani, hogy mi felnőtt emberek háromezer ötszáz szót használunk egész életünkben, Arany János használt hatvanezret. Ezek olyan mélységek és olyan szárnyak tudnak lenni, amelyek a ma élő ember számára is irányadóak lehetnek.”

Hajvert Ákos szerint nagyon fontos az Arany-világnézet, ami ugyan nagyon visszafogott, de nagyon érdeklődő és nyitott.

Hajvert Ákos, versmondó: „Az, hogy mit hagyott ránk Arany János, nyilván azokat a szavakat, amiket megírt, amiket már elfeledtünk és azzal, hogy újramondjuk őket, visszajönnek a köztudatba. Azt a fajta életvitelt, amiben ő mélységesen hitt.”

A dalok és balladák jól kiegészítették egymást, hiszen Arany költészetére is ugyanaz a letisztultság és formai egyszerűség jellemző, mint a népdalokéra.

Arany János
Szabadka
VM4K
Tóth Péter Lóránt
Hajvert Ákos

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.