Ugrás a tartalomra

Táncünnep a Tisza mentén

2018.07.04
09:50
2024.03.19
08:40
Forrás
Dr. Csermák Zoltán
A Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábort immár huszonharmadik alkalommal rendezik Tiszapéterfalván.

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja rendezvénye a XI. Kárpátaljai Népzene és Néptánc Találkozóval, valamint a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával kiegészülve várja az érdeklődőket.

A XXIII. Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábort július 6-14. között rendezik Tiszapéterfalván. A Tisza menti település a kezdetektől ad otthont a kezdeményezésnek, az első összejövetelen a Muharay Elemér Népi Együttes húzta még a talpalávalót. A több mint két évtized megváltoztatta a tábor arculatát, míg az úttörő korszakban a résztvevők a sportpálya sátraiban laktak, addig a jeles programsorozat központja mára a Református Líceum épülete. A nagyszabású esemény ilyenkor a kultúrházat és a zeneiskolát is birtokba veszi. 

„A tábor alapküldetése a népzene kezdő és haladó szinten való oktatása – értékeli a rendezvényt Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője. - Az egyhetes együttlét program-palettája igen színes, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyári akadémiáinak is helyszíne, a résztvevőket gyermekjáték oktatás, népmese-, hangszeres zene-, kórus kurzus, szakmai találkozók várják.”

A XI. Kárpátaljai Népzene és Néptánc Találkozó a Hagyományok Háza mentorprogramjában résztvevő együttesek seregszemléje, a II. Táncházzenészek Találkozójára pedig immár az egész Kárpát-medencéből érkeznek művészek. Július 8-án a jelenlévők szakmai napon értékelik az elmúlt év eredményeit.

A zenészek oktatói a magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és Bandája tagjai, a néptánc rejtelmeibe pedig a Magyar Állami Népi Együttes táncosai avatják be a jelenlévőket. A foglalkozások délelőtt és délután is tartanak, a köztes időszakokban helyi kézművesek tartanak bemutatókat. A kulináris élmények iránt rajongók - szakavatott helyi szakácsok segítségével - a tiszai gasztronómia rejtelmeibe is betekinthetnek.

A tábor méretei figyelemreméltóak, a hétre 250-300 vendéget várnak. A falubeliek is magukénak tekintik a találkozót, mint igazi vendéglátók, aktívan vesznek részt a rendezvényeken is.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Kárpát-medencéből és a diaszpórából.

Információ: pal.katalin@hagyomanyokhaza.hu

Kárpátalja
Tiszapéterfalva
Hagyományok Háza Hálózat

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.