Ugrás a tartalomra

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

2018.07.09
11:57
2020.02.23
09:35
Forrás
MTI, Guardian
Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztériumot vezette.

Lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt egyre kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása. A Brexit-ügyi tárcát a referendum után hozták létre, és hétfői lemondásáig Davis állt az élén. Lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. Kormányzati források szerint távozott tisztségéből a tárca parlamenti államtitkára is, aki Davis helyettese volt. 

Boris Johnson 24 órán belül a harmadik brit miniszter, aki lemondott a pozíciójáról a brit kormányban. Egyre nagyobb a káosz a brexit miatt. A hírek szerint Johnson nem akart Theresa May "puha brexitje" mögé állni, és követte a korábban már lemondott David Davist és Steve Bakert, akik szintén a brit EU-ból való kilépésén dolgoztak. Johnson az egyik arca volt a az EU-ból való kilépésnek, és ez is annak a jele, hogy óriási a széthúzás a kormányon belül azzal kapcsolatban, hogyan lépjen ki Nagy-Britannia az EU-ból azok után, hogy 2016-ban ezt megszavazták a népszavazáson.

Davis Davis
Brexit
Nagy-Britannia
lemondott

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.