Ugrás a tartalomra

Szabadka 2017-es költségvetése 90 százalékban megvalósult

2018.07.20
17:10
2018.07.20
17:47
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai önkormányzati tisztségviselői mai sajtótájékoztatójukon nem tértek ki külön az ellenzéki álláspontokra.

Horvát Tímea alpolgármester ezzel kapcsolatban csak arról beszélt, hogy milyen volt a város költségvetése, amikor a jelenlegi vezetés átvette a város irányítását.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Akkor a város számláján mindössze 16 millió dinár volt, a felvállalt kötelezettségek pedig 269 millió dinárt tettek ki. Ma a város a kötelezettségeit kizárólag csak a folyó bevételeiből fedezi, a számlán megközelítőleg 200 millió dinár van, és a 2017-es költségvetés 90 százalékban valósult meg, amiről el tudjuk mondani, hogy az elmúlt öt év egyik legjobb költségvetése volt, ez azt jelenti, hogy a költségek és a bevételek reálisan, komolyan lettek tervezve és a projektumok nagyobb részben megvalósultak.”

Szabadka
Horvát Tímea
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.