Ugrás a tartalomra

Kézműves tábor Kisoroszon

2018.08.02
15:40
2018.08.02
18:42
Forrás
Pannon RTV
Számos foglalkozáson vehetnek részt a kézműves tábor részvevői. A rendezvénynek a helyi Szórványközpont ad otthont, a tábor szervezője pedig a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ.

Az esős idő ellenére is zökkenőmentesen dolgoztak a kisoroszi kézműves táborban. Mindenki megtalálta magának azt, ami a legjobban érdekli.

Juhász Attila, Magyarcsernye: „Tegnap jöttek ilyen őskori lovagok. S akkor azokkal lehetett játszani. Kardozni velük, íjjal lőni.”

Fodor Alex, Királyhalom: „Négy éve járok ebbe a táborba, hetedikes vagyok. A gyöngyfűzést szeretem. Dédnagymamám lakik itt.”

Ert Lea, Kisorosz: „Most éppen agyagozunk. Ilyen kis házikót csinálunk. Ilyen szíves ablakot is lehet, meg virágosat is.”

A részvevő gyerekek száma nem csökken az évek során.
Talpai Sándor, elnök, Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ: „Az idén 75 gyerek van, leginkább Nagykikinda, Magyarcsernye és Begaszentgyörgy községből jönnek a gyerekek. Szóval ehhez a Szórványközponthoz tartozó településekről érkeznek. De el kell mondani, hogy olyan gyerekek is visszatérnek, akik már kiköltöztek valahova a nyugati államokba.”

 

Az idei kisoroszi táborba az tengerentúlról is érkeztek vendégek. A nagykikindai származású Csekő Elvira egykor részt vett a tábor munkájában.
Csekő Elvira, Washington, Amerikai Egyesült Államok: „Most éppen itt vagyunk és hallottam, hogy most kezdődött, ez a tábor így hát a fiammal eljöttünk ide támogatni és rész venni benne. Nagyon élvezem, szeretem és érdekes ezeket az élményeket, emlékeket újra feleleveníteni itt ezen a helyen. Úgy érzem, hogy itt van egy szép közösség, egy szép élet a magyar gyerekek számára.”

A tábor pénteken zárul. Az idén készült alkotásokat pedig vasárnap kiállítják, amikor még egy esemény: a hagyományos gulyásfőző versenyt tartják majd a kisoroszi Szórványközpontban.

Kisorosz
kézműves tábor

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.