Ugrás a tartalomra

A beruházó magára vállalta a károsultak ellátását Újvidéken

2018.08.18
16:22
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
Több újvidéki lakos maradt fedél nélkül, miután szerda délután kidőlt egy lakótömb oldalfala. A szomszédos telken egy új tömbházat készülnek felépíteni, amihez éppen az alapokat ásták.

A beruházó magára vállalta a károsultak ellátását, valamint a megrongálódott épület rekonstrukcióját is. A lakosok azonban továbbra is kétségbeesettek, attól félnek, utcára fognak kerülni. 

Mintha bomba robbant volna. Óriási zaj kísérte az újvidéki lakótömb oldalfalának kiomlását - mesélték a tömbház lakosai. A helyszín életveszélyessé vált, ezért a károsultakat még aznap egy motelben szállásolták el. Köztük van az újvidéki Kozmec Pavle is, aki három és fél éve vásárolta a lakását, amely most lakhatatlanná vált. A nyugdíjas férfi két nappal az eset után is a régi lakása helyszínén várja, hogy mi lesz vele. Elmondta, ígéretet kaptak arra, hogy három hónapig lesz hol aludniuk, a károsultak viszont attól tartanak, hogy akkor sem lesz hová visszajönniük.

Kozmec Pavle, Újvidék: „Mindannyian megegyeztünk abban, hogy lakásokat fogunk követelni. Különben nem megyünk el innen. Ők pedig fizessék ki. Ki kell fizetniük. Ez az ember itt a holmijait rendezi, elköltözik innen. Én nem tudok elköltözni. Hová menjek? Nincs hova mennem.”

A kidőlt oldalfal mellett lévő telken egy többemeletes épület felépítését tervezi az újvidéki Astro Plan vállalat. A legtöbb károsult őket okolja a kialakult helyzet miatt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a vállalat még nem is rendelkezik építési engedéllyel, ennek beszerzése folyamatban van. A korábbi épület lebontására ugyanakkor a vállalat állítása szerint minden engedélyt megkaptak. Mint mondják, felméréseket végeztek a szomszédos épületek helyzetéről is, és minden óvintézkedést megtettek, hogy azok ne sérüljenek. Ők sem értik, hogyan történhetett meg az, hogy a szomszédos lakótömb oldalfala teljesen kidőlt. Elmondták, a károsult lakókat igyekeznek minden szempontból kárpótolni. 

Dobrila Knežević, képviselő, Astra Plan, Újvidék: „Még aznap éjjel elintéztük, hogy legyen hol aludniuk, motelekben szállásoltuk el ezeket az embereket. Most egy végső, hosszabb távú szálláshelyet keresünk számukra, amíg nem történik meg a kidőlt fal helyreállítása.”

A vállalat képviselője hozzátette, igyekeznek minél előbb megoldani a helyzetet. Jelenleg további utasításokra várnak az ellenőrző szervektől.

Újvidék
lakótömb
kidőlt
Astro Plan

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.