Ugrás a tartalomra

Sokéves hagyománya van a fotózásnak Sándoregyházán

2018.08.19
14:40
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A tizenegy évvel ezelőtt indított Sándoregyháza a fókuszban című fotóművészeti szalon ma már nemzetközi kiállítássá nőtte ki magát. A Fotó Szafari kirándulásra mintegy 300 művész érkezett.

A fényképészettel a fiatalok már a helyi Moša Pijade Általános Iskola szakcsoportjában megismerkedhetnek, akikkel Biszak Zoltán műszaki tanár foglalkozik. Ő is gyerekkorában szerette meg a fotók készítését. Ma már elismert művész, aki mögött számos kiállítás van. Eddigi legnagyobb eredménye egy pályázaton megnyert Indiai utazás volt. A gyerekeket is a minőségi fénykép készítésére ösztönzi: „Eddig digitálisan csináltuk, úgyhogy nem dolgoztuk ki egyedül, de tervben van, hogy szerezzünk be mindent, ami kell, hogy egyedül dolgozzuk ki. Filmen készítjük a képeket, hogy a gyerekek meglássák, hogy kell csinálni a filmtől egészen a kiállításig a képet.”

Sándoregyháza a maga különleges természeti szépségével és a többnemzetiségű lakosság szokásaival és hagyományaival régóta vonzóvá vált a fényképészek számára. Az idei fotóművészeti szalon is erről tanúskodik. Marko Guran: „A szalon néhány egységre osztható. Első a Fotó Szafari kirándulás, amely nagyon ismert Sándoregyházán, egyike a legnagyobb és legtömegesebb találkozóknak Európában, ezt szabadon állíthatom. Idén több mint 300 fényképész volt jelen a Fotó Szafarin. Onnan vált ki egy témakör, Sándoregyháza - mint a mai kiállítás témája, a másik pedig a szabadon választott, amelyre több mint 600 pályamű érkezett.”

A sándoregyházi fotóművészeti szalont a Szerbiai Fotóművészek Szövetsége is elismeri. A beérkezett fényképeket a szövetség tagjaiból álló szakzsűri értékelte. A rendezvényt Pancsova város támogatta.

Sándoregyháza
fotózás
fénykép
szalon

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.