Ugrás a tartalomra

Gyűjtik az aláírásokat a Magyar Összefogás listájára

2018.08.23
10:41
2018.09.24
17:08
Forrás
Pannon RTV
Szabadkán ma este 7 óráig gyűjtik az aláírásokat a nemzeti tanácsi választásokon induló, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás listájára.

Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke elmondta: Vajdaság-szerte megszervezték az aláírásgyűjtést, a cél pedig, hogy a mai nap folyamán mintegy háromezer hitelesített támogatói nyilatkozatot gyűjtsenek össze.

Szabadkán a csütörtöki nap folyamán gyűjtötték az aláírásokat a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás listájára. Már az első órában, reggel 9 és 10 óra között, több mint kétszázan jöttek el, és írták alá a támogatói nyilatkozatot.

Rendkívül fontos szerepet tölt be a Magyar Nemzeti Tanács, amely az elmúlt években jelentős eredményeket mutatott fel - mondták el azok a szabadkai és környékbeli magyarok, akik délelőtt kígyózó sorban várakoztak arra, hogy kitöltsék és aláírják a Magyar Összefogás listáját támogató nyilatkozatot.

Molnár József, Szabadka: „A Magyar Nemzeti Tanács a kultúránk bölcsője. Ő viszi tovább, ő adja meg nekünk a direkciót, hogy milyen úton haladjunk. Ez nekünk annyira szükséges, mint ez az anyaföld, amelyen itt állok a VMSZ előtt. Látjuk, hogy milyen sokan vannak itt, sorban állunk, népszerű a VMSZ. Hajrá magyarok, hajrá szabadkaiak, hajrá vajdaságiak!”


Toldi Eleonóra, Szabadka: „Ezt a listát tulajdonképpen azért támogatom aláírásommal, mivel nagyon nagyban segítik az itt élő fiatalokat, mivel elkészült Újvidéken az Európa Kollégium, valamint ösztöndíjjal segítik, támogatják a fiatalok szülőföldön maradását.”

Farkas Mária, Kelebia: „Fontosnak tartom, mivel támogatni szeretném a magyarságot, és ez most még valamennyire a mi jövőnk részére, de sokkal jobban az unokáink részére, hogy biztosabb alapon nyugodjon a jövőjük.”

Az őszre esedékes nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Összefogás teljes listával indul - nyilatkozta a Pannon RTV-nek Horvát Tímea. A VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke hozzátette: a Magyar Összefogás jelöltjei egytől egyig kitűnő szakemberek.

Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke: „Vajdaság-szerte történik az aláírásgyűjtés, más községekben is, a célunk több mint háromezer aláírást összegyűjteni. Ezért fontos a nagy részvétel már a korai órákban is, és az egy óra alatt, ha nézzük, hogy folyamatosan érkeznek az emberek a meleg ellenére is, én ezt köszönöm nekik. Ezzel azt bizonyítják, hogy az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Tanács listája, a Magyar Összefogás listája az MNT-n belül, olyan projektumokat valósított meg, amiket sokan sikerélménynek élnek meg.”

Tizennyolc nemzeti közösség, így a magyar is, közvetlenül választhatja meg november 4-én nemzeti tanácsát. A nemzeti közösségek külön választói névjegyzékére a négy évvel ezelőtti adatok szerint a 254 ezer magyar közül valamivel több mint 137 ezren iratkoztak fel. Miközben az általános választói névjegyzékbe a felnőttkort elérő polgárt automatikusan bejegyzik, a külön választói névjegyzékbe való feliratkozás kizárólag egyéni kívánságra, személyes kérelemre lehetséges. A polgárok a lakóhelyük szerint illetékes helyi önkormányzat hivatalában kérvényezhetik a feliratkozást a külön választói névjegyzékbe. Ehhez egyetlen dokumentumra, személyigazolványra van szükségük. Aki egyszer feliratkozott valamelyik külön választói névjegyzékbe, annak ezt nem kell megismételnie minden egyes nemzeti tanácsi választást megelőzően, ugyanakkor, ha valaki a 2014-es választások óta más településre költözött, automatikusan törölték a választói névjegyzékből, vagyis ismét fel kell iratkoznia.

Magyar Összefogás
aláírásgyűjtés
Szabadka

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.