Ugrás a tartalomra

Felszállt a Sova a pancsovai reptérről

2018.08.23
13:16
Forrás
VajdaságMa
A pancsovai reptérről először szállt fel ma reggel a Sova, azaz a Bagoly nevű repülő, amelyet több mint 30 év után önállóan tervezett és gyártott az Utva légipari vállalat.

A Sova próbarepülése egyórás volt. Egymotoros repülőről van szó, amelyet főként kiképzésekre, sportrepülésekre és turistaszállításra szánnak. A Sova az Utva 75-ös repülő korszerűsített változata, amely oktató és gyakorló repülőgépként szolgál, de használható terepszemlére, légi felvételek készítésére és más műveletekre, megfelelő felszerelés beépítésével akár fegyvereket is szállíthat. A repülő végsebessége 230 kilométer óránként, teljesítménye 210 lóerő, gazdaságos üzemanyag-fogyasztással valamivel több mint négy órát repülhet.

Pancsova
Sova
repülőgép
Utva

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.