Ugrás a tartalomra

Idén is több ezren zarándokoltak el Doroszlóra Kisboldogasszony ünnepén

2018.09.08
14:51
2018.09.08
16:48
Forrás
Pannon RTV
Sokan gyalog indultak akár távolabbról is, hogy részt vegyenek a már pénteken kezdődő és másnap is tartó vallási eseményen, amelyen egymást követik a bűnbánati liturgiák, szentségimádások, körmenetek.

Előesti szentmisével tisztelegtek a Szűzanya előtt pénteken Doroszlón. Az ünnepi szentmisét a felvidéki Herdics György címzetes apát celebrálta.

A szentkút vízének gyógyító erejében bízva sokan gyalog érkeztek a szent helyre. Egy moholi csoport például összesen 180 kilométert tesz meg.

Nagy Terézia-Magdi, zarándok, Mohol: „Négy napos a gyalogos zarándoklatunk, hat órakor reggel indulunk hatodikán. Első nap Kishegyesen megalszunk, ott a hívek már várnak bennünket, befogadnak bennünket házakhoz, és ott megalszunk, megpihenünk és hetedikén reggel indulunk ide Doroszlóra.”

A kegyhely középkori neve Bajkút volt. A tömeges zarándoklatok egy csodálatos gyógyulás után kezdődtek el a településen. Zablócki János, egy gombosi származású vak, álmában utasítást kapott, hogy menjen a szentkúthoz, és mossa meg a szemét. A legenda szerint visszakapta a szeme világát. Azóta évről évre itt adnak hálát a hívők, és itt fordulnak kéréssel a Szűz Máriához.

Verebélyi Árpád, plébános, Doroszló: „Bajkút község az Doroszló községtől egy teljesen különálló község volt, és a török utáni újratelepítésnél került egészen közel hozzá Doroszló. De alapvetően a jelenkori embernek mindenféleképp büszkeség, hogy ebben a faluban van Délvidék legnagyobb búcsújáró helye, és az a hely ahova szinte Vajdaság minden területéről ellátogatnak a zarándokok.

A tervek szerint december elsejére befejeződik a doroszlói Szentkút zarándokhelyének kiépítése. Vizesblokkal, mellékhelyiségekkel és szálláshellyel, eső esetére pedig védett térrel gazdagodik a hívők gyülekezőhelye.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Akkor lehet építkezni, fejleszteni, ha azt megelőzően van gondolat, van elképzelés, és abban van energia, meggyőző erő. Ezt láttam itt az elmúlt években. Azért sikerül, azért sikerült a kegyhelyet építeni-szépíteni, nemcsak most a Magyar Kormány támogatásának köszönve, hanem előtte a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásának köszönhetően.”

A misét gyertyás körmenet követte, a templomtól egészen a Szentkútig.

Doroszló
kisboldogasszony

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.