Ugrás a tartalomra

Kézműves vásár nyílt Palicson, a Vigadó teraszán

2018.09.08
19:01
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A kiállítás egy Magyarország és Szerbia között megvalósuló határon átnyúló együttműködés keretében valósulhatott meg.

Elsődlegesen a hátrányos helyzetben élő kézműves emberek megsegítésére, illetve a termékeik értékesítésének elősegítésére fókuszál a kiállítás. A mintegy 175 ezer euró összértékű program során a kézművesek szakmai képzésekben is részesültek, valamint műhelymunkákon is részt vettek, a most megrendezett vásár által pedig bemutatkozási lehetőséget is kaptak. A rendezvényt Dobó Márta, a Palicsi Helyi Közösség közgyűlési elnöke nyitotta meg.

Dobó Márta, közgyűlési elnök, Palics HK: „Nagyon jó kezdeményezés ez, hiszen nagyon sokan, akik arra kényszerülnek, hogy a mai gazdasági világban, illetve gazdasági helyzetben olyan vállalkozásokba kezdjenek, amit a kezüknek köszönhetnek leginkább, vagy pedig olyan termékeket készítenek, gondolok itt a méhészekre, vagy a pálinkák készítőire, ott is az ügyesség, illetve a leleményesség is szükséges. Nagyon jó kezdeményezés beintegrálni őket egy olyan körbe, ahol ebből értékesítést is tudnak megvalósítani. Méghozzá úgy értékesíteni, hogy ez hivatalos legyen. Tehát, hogy ne a fekete piacon kelljen helyet keresni.

kézműves
vásár
IPA
Dobó Márta

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.