Ugrás a tartalomra

Jelentős tartományi támogatásban részesül az újvidéki Szerb Nemzeti Színház

2018.09.17
19:55
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Megduplázza az újvidéki Szerb Nemzeti Színház programjaira szánt támogatását jövőre a tartományi kormány - mondta Igor Mirović. A tartományi kormány elnöke ma a színház vezetőségével tárgyalt.

A felek a megbeszélésen megállapodtak a színpadi technika felújítása és a hangszervásárlás támogatásáról, emellett a Szerb Nemzeti Színház előtti lépcsőket és a belépőt is felújítják.

Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „A tartományi kormány 2019 januárjától kétszer több eszközt szán majd a Szerb Nemzeti Színház programjainak támogatására, hiszen a színház évekre visszamenően lesújtóan kevés anyagi támogatásban részesült, sokkal kevesebbet kapott, mint más hasonló intézmények Szerbiában, összesen 25 millió dinárt, ebből csupán 15 milliót a programokra.”

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház igazgatója megköszönte az ígért támogatást, és megígérte, igazolni fogják a bizalmat. Zoran Đerić, igazgató, Szerb Nemzeti Színház, Újvidék: „Amint hallottuk, segíteni fognak, hogy a Szerb Nemzeti Színház visszakapja régi fényét, kezdve a lépcsőzet javításától, és minden más tekintetben is, ami csak szükséges a színház normális működéséhez, tehát színpadi elemek, fény, hangtechnika, maga az épület, klíma... Hiszen ez a tér megérdemli, hogy több tartalomnak és nagyobb közönségnek adjon helyet.”

A tervek szerint tehát jövőre 50 millió dinárt kap programtevékenységeinek támogatására az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, melynek jelenleg valamivel több mint félezer alkalmazottja van.

Újvidék
Szerb Nemzeti Színház
Igor Mirović

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.