Ugrás a tartalomra

Ezer hallgatónak tettek ígéretet, hogy munkaajánlatot kapnak

2018.09.18
09:05
2018.09.18
09:11
Forrás
Vajdaság Ma
A feltétel, hogy időben befejezzék tanulmányaikat, valamint a több mint 8,5-ös átlag.

A Belgrádi Közgazdasági Kar ezer elsőéves hallgatója kapott ígéretet arra, hogy az intézmény 90 napon belül biztosítja számukra az első munkaajánlatot - a tanulmányaiknak megfelelő közgazdasági területen -, amennyiben időben befejezik tanulmányaikat, valamint akiknek több mint 8,5-es az átlaga. Ez a lehetőség annak köszönhető, hogy a Közgazdasági Kar több mint négyszáz szerbiai céggel működik együtt - jelentette be Dragan Lončar, az intézmény dékánhelyettese. A Közgazdasági Kar harmad- és negyedéves hallgatói számára idén is gyakorlatot biztosítanak a hazai cégeknél.

egyetem
Közgazdasági Kar
munka

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.