Ugrás a tartalomra

Bevezették az elektronikus szavazórendszert Topolyán

2018.09.18
14:12
2018.09.18
18:38
Forrás
Pannon RTV
A Községi Képviselő-testület tagjai ezentúl egy gombnyomással szavazhatnak egy névre szóló távirányító segítségével. Felszólalhatnak a helyükről is, minden képviselő külön mikrofonnal rendelkezik majd

Azt, hogy ki van jelen az ülésen, a szavazatokat, és hogy ki szeretne felszólalni egy nagy képernyőn követhetik a jelenlevők. Az új rendszernek köszönhetően időtakarékosabb és pontosabb lehet az ülésvezetés. A projektet az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium 4,6 millió dinárral támogatta.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Azt gondolom, hogy könnyebb, ésszerűbb és vitamentesebb lesz a képviselő-testületi ülésnek az a része, amikor pontosan tudjuk, hogy kinek mennyi ideje van a felszólalásra, szabadidő mennyi, mikor, hanyadszor szólalt fel valaki, a frakcióvezetők mennyi időt beszélhetnek, mikor szólhatnak, mikor zárják le a vitát, én gondolom, hogy nagy viták a vezetésben ebből eredtek, mert kézzel, nem úgy szabályzott rendszerben, van aki háromszor-négyszer is kapott szót, és már nem kellett volna.”

szavazás
elektronikus rendszer
Topolya

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.