Ugrás a tartalomra

A migráció és a biztonság kérdései lesznek az EU-csúcs középpontjában

2018.09.19
18:24
Forrás
origo.hu
A migráció és a biztonság, illetve az Egyesült Királyság jövő évi kilépésének kérdései lesznek az európai uniós állam- és kormányfők ma kezdődő informális salzburgi csúcstalálkozójának középpontjában.

Ma este a vezetők nem hivatalos munkavacsorát tartanak, amelyen a megbeszélés fő témája a migráció lesz. Megvitatják a legújabb fejleményeket és értékelik az előrelépést az illegálisan érkező bevándorlók számának csökkentése és a harmadik országokkal való együttműködés terén. Másnap az európai belső biztonság ügyével folytatódik az ülés, amelyen egyebek mellett a rendőrségi és igazságügyi együttműködésről, valamint a határbiztonság és a kibervédelem erősítéséről lesz szó. Theresa May brit miniszterelnök emellett beszámol majd a Szkripal-ügy állásáról is. 

Európai Unió
Salzburg

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.