Ugrás a tartalomra

Kevés a hivatásos sofőr Vajdaságban

2018.09.20
10:50
Forrás
VajdaságMa
Mintegy hetven hivatásos sofőr hagyta el a szabadkai utasforgalmi vállalatot az elmúlt három évben - közölték a helyi tájékoztatási eszközök.

Míg Magyarországról nyugatra, Vajdaságból pedig elsősorban Magyarországra távoznak a sofőrök, bár vannak, akik innen is azonnal nyugat felé veszik az irányt. Az elvándorlás mértéke nem csökken az ágazatban, sőt növekszik. Jelenleg 142 sofőrt foglalkoztat a cég, ami az illetékesek szerint nem elegendő, figyelembe véve azt, hogy naponta 1300 indulás szerepel a menetrendben. A munkahelyi besorolás szerint a cégben legalább tíz sofőr hiányzik. A cég pályázatok sorával próbálja megoldani a gondjait. Olyanok jelentkezését várják, akik készek a továbbképzésre, hogy megszerezzék a D kategóriás hajtási jogosítványt.

sofőr

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.