Ugrás a tartalomra

Zentán folytatta tanulmányútját a Völgységi Önkormányzatok Társulása

2018.09.20
17:17
2018.09.20
19:42
Forrás
Pannon RTV
A szabadkai látogatása után Zentán folytatta tanulmányútját a Völgységi Önkormányzatok Társulása. A Tisza-menti városban a tavaly felszentelt Lisieux-i Kis Szent Teréz Emléktemplomot tekintették meg.

Az Emléktemplom ötlete a 1997-ben, a zentai csata 300. évfordulóján vetődött fel. A Kis Szent Teréz plébánián ekkor még nem volt templom. Egy átalakított házban tartották meg az istentiszteleteket.

Nagy József, esperes-plébános: „Húsz évig épült tulajdonképpen különböző szakaszokban, különböző adományozóknak a támogatásával, és tavaly, a 320. évfordulóra, a Magyar Kormány igen nagy támogatásával az épület elkészült.”

A tanulmányút egyik legfőbb célja az volt, hogy megnézzék, hogy milyen a vajdasági magyarok helyzete a térségben, emellett hogy milyen az együttműködés a két ország között. Ennek az egyik bizonyítéka a templom is.

Takács László, polgármester, Grábóc Község, Magyarország: „Mindenféleképpen egy látványosságnak tekintjük az önök templomát. Ezért gondoltuk azt, hogy ennek a négy napos programunknak a része kell, hogy legyen, hogy önöknél is ezt megtekintsük.”

Zenta Önkormányzata örömmel fogadta a küldöttség látogatását, hiszen egy olyan épületet tekinthettek meg, amely a délvidéki magyarság számára nagyon fontos.

Perpauer Attila, oktatással és művelődéssel megbízott tanácstag, Zenta KT: „Ez a látogatás is a nemzeti összetartozásunkat bizonyítja, hiszen nagyon fontos számunkra, hogy közösen, összetartozásban megerősítsük egymást.”

A Társulás tanulmányútja egészen vasárnapig tart.

Zenta
Völgységi Önkormányzatok Társulása
Lisieux-i Kis Szent Teréz Emléktemplom

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.