Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsán vendégszerepelt a Zentai Magyar Kamaraszínház

2018.09.29
13:24
2018.09.29
17:00
Forrás
Pannon RTV
Színpadi töredékek Kosztolányi Dezső Esti-novellái alapján, avagy estiK címmel tartott előadást a Zentai Magyar Kamaraszínház tegnap este Magyarkanizsán, a Művészetek Házában.

A nyári szünet után Magyarkanizsán, első ízben mutatta be az estiK című színdarabot a Zentai Magyar Kamaraszínház, amelyben Kosztolányi novellái, regénytöredékei lettek összefonva, így minden színész több szerepben is feltűnt a színpadon.

Lőrinc Tímea, színész, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Több szerepem van egyszerre, meg mindannyiunk több szerepet formál meg, és én ezen belül játszok hölgyet, aki éppen írással próbálkozik, játszok idős asszonyt, aki könyörögni megy Kosztolányihoz egy kis pénzért, férfit is játszom, és mindannyian- ezért lett az előadás címe Estik-, mivel Kosztolányinak egy alteregói vagyunk heten.”

Balázs Áron Jászai Mari-díjas színész először dolgozott együtt a Zentai Magyar Kamaraszínház jelenlegi felállásával, vendégszínészként a volt tanítványaival lépett színpadra, mint Didé. „Kosztolányit játszom, Didét a darabban, és hát megjelennek az ő alteregói, amivel vitákat folytat, és ez alapján követhetjük végig a kitalált, fiktív, vagy valós történéseket, amik vele történnek, és nagyon, nagyon jó érzés a volt diákjaimmal, tanítványaimmal játszani, már régóta vágytam rá különben, és most adódott ez az alkalom.”

 

Az előadás Mezei Kinga rendezésében volt látható, Góli Kornélia dramaturg közreműködésével.

Zentai Magyar Kamaraszínház
Magyarkanizsa
Balázs Áron

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.